Mozgalmas éve lesz a Selye János Gimnáziumnak

Az idei tanévben is számos verseny vár a diákokra.
Komárom |

A komáromi Selye János Gimnázium (SJG) az idei tanévet végre megújult épületben zárja le, egyelőre rendben halad a renováció. Az általuk szervezett versenyek egyikének fővédnöke Zuzana Čaputová szlovák államfő lesz.

Jól halad a komáromi Selye János Gimnázium (SJG) épületének tavaly ősszel megkezdett felújítása. Andruskó Imre igazgató elmondta, nagyjából a munkák felénél tart most a kivitelező cég, nagyobb gondok eddig nem merültek fel, legfeljebb a tanítás helyszíneit és menetét kell időnként átszervezniük. A kivitelezővel úgy egyeztek meg, hogy egyszerre legfeljebb két osztályban cserélik az ablakokat, ezalatt a diákokat két másik teremben helyezik el. Előreláthatólag nyárra fejeződik be az épület felújítása, amelyet kisebb ünnepéllyel zárnak.

A gimnázium 1,72 millió eurós támogatást kapott a fejlesztésre Nyitra megyétől. A felújításhoz közvetve kapcsolódik az aula már elkészült klimatizációja, valamint a belső falak tervezett festése is.

Akadálymentesítés

A gimnázium nagy hangsúlyt kíván helyezni az akadálymentesítésre. Az év második felében vagy jövőre tervezik egy lift beszerelését a lépcsőházba, illetve a létrehoznának mozgáskorlátozottak által is használható vécéket. A tervdokumentáció már elkészült, most a megyei önkormányzatnak kell besorolnia a fejlesztést a költségvetésbe. Az épületen belüli közlekedés nem pusztán az esetleges testi fogyatékossággal küzdő diákoknak jöhet jól, hanem a már nehezen mozgó idős, egykori diákok dolgát is megkönnyíti.

Mozgalmas éve lesz a Selye János Gimnáziumnak

A fővédnök az államfő

Az SJG által szervezett áprilisi 24. Dobré slovo nevű nemzetközi szlovák nyelvű szavalóversenyen szlovákiai magyar, valamint magyarországi és romániai szlovák alapiskolások mérik össze a tudásukat. A gimnázium Zuzana Čaputová államfőt kérte fel az esemény fővédnökének, aki ezt a napokban vállalta. Ami a további versenyeket illeti, május elején nemzetközi matematikaversenyre kerül sor, amit a magyarországi Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogat. Az eseményre 180 diák és 40 kísérő érkezik a Kárpát-medencéből.

Testvériskolák – utazások

Idén az SJG látja vendégül a testvériskoláit. A budapesti Szent István Gimnázium és a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium küldöttségeivel együtt összesen 120 pedagógus találkozik Komáromban. Emellett most is nagy hangsúlyt helyez az SJG a komoly tanulmányi kirándulásokra: a diákok Berlint, valamint Krakkót és az auschwitzi koncentrációs tábor múzeumát keresik fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?