A nyugdíjasok megvédték a nyugdíjasklub programszervezőjét

Nagymegyer |

Viharos volt a nagymegyeri képviselő-testület idei első ülése, de az új polgármester pozitív változásokról beszélt.¶

Mozgalmas volt az év első testületi ülése Nagymegyeren. Jóval a kezdés előtt majdnem félig megtelt a kultúrház nézőtere a helyi nyugdíjasokkal. „Elterjedt a hír, hogy a polgármester megválna a helyi nyugdíjasszervezet oszlopos tagjától, aki a szervezet ügyes-bajos dolgait intézi, minden programunk fő szervezője és a városi hivatal alkalmazottja” – tudtuk meg az egyik jelenlevőtől. A nyugdíjasklub összefogott, és mintegy nyolcvanan megjelentek a testületi ülésen. 
Holényi Gergő polgármester kijelentette, Kovács Katalint nem bocsátja el, amit a nyugdíjasok nagy tapssal értékeltek. Eredetileg a költségvetés elfogadása is szerepelt a programpontok közt, de mivel a képviselők késve kapták meg az utolsó változatot, ezt le kellett venni a programról, ami miatt további, pénzügyi támogatásokat taglaló programpontokat kellett kiiktatni. Ezért a város február második feléig, a következő testületi ülésig ideiglenes költségvetéssel működik. 
A polgármester értékelte a hivatalba lépésétől eltelt 52 napot. Decemberben felülvizsgálták a város tulajdonában levő vállalatokat, és felmérést végeztek a városi hivatalban. A vállalatoknál több ügyvezető elnököt leváltottak, a városi cégek felügyelő bizottságának a létszámát 15 főre emelte, hogy minél több képviselő nyerjen betekintést a vállalatok működésébe. A város Facebook-oldalt nyitott, hogy átláthatóbbá tegye a működését. Tárgyalnak az orvosokkal arról, hogyan lehetne támogatni őket, és készül egy pályázat a röntgengép közbeszerzésére. Nagymegyer szeretne visszatérni az Arrabona EGTC támogatási programba is. „Nem süppedtünk bőrfotelekbe, az előző városvezetés ezeket eltávolította. Maradtak az irodaszékek és az előttünk álló munka” – summázta a polgármester. 
Pongrácz Kálmán alpolgármester lemondott posztjáról. Az alakuló testületi ülésen az új polgármester nevezte ki, mivel mindössze 36 szavazattal maradt le tőle. Pongrácz a lemondását azzal indokolta, nem kapta meg írásban, hogy indokolt esetben teljes joggal helyettesítheti a polgármestert. „Nem az alpolgármesteri cím a fontos, hanem az azzal járó megbízatás és felelősség” – mondta Pongrácz, aki képviselő marad. A képviselők megkérdőjelezték Vajay György városi elöljáró kinevezését. Többen hangsúlyozták, hogy ez a polgármester jogköre, de nehezményezték, hogy nem tudtak róla, ki kerül ilyen fontos posztra. A polgármester azzal érvelt, hogy olyan személyre van szüksége, akire mindenben számíthat. Néveri Sándor képviselő azt javasolta, javítsák a kommunikációt, a képviselők ne másodkézből, az utcán vagy a közösségi oldalakon tudják meg, milyen fejlemények folynak a városházán. „Nagyon fontos volna a kezdeti időszakban, hogy ne csak a képviselők, hanem a lakosok is megkapjanak minden tájékoztatást a tervezett lépésekről a közösségi hálón vagy hirdetőtáblán” – jelentette ki Néveri. A polgármester arra buzdította a képviselőket és az érdeklődőket, ha kérdésük van, keressék fel, az ajtaja nyitva áll mindenki előtt, és megígérte, részletesebben fog tájékoztatni a döntésekről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?