Minden napra egy képeslap

adventi képeslapok
NÁDSZEG |

Tizenhét iskola kisdiákjai küldenek egymásnak képeslapot advent idején. A gyerekek nagyon lelkesen készülődtek és izgatottan várják a postást minden nap.

A nádszegi Petőfi Sándor Alapiskola pedagógusa, Kósa Anna a harmadikosok osztályfőnökeként szeretett volna meghitt, emlékezetes karácsonyi élményt adni a gyerekeknek. Külföldi mintára született meg benne az ötlet, hogy megszólítson annyi iskolát, amennyi munkanap van karácsonyig, hogy küldjenek egymásnak képeslapot. Megkérdezte néhány pedagógus ismerősét, akik azonnal igent mondtak a felkérésre. A kezdeményezést megosztották a szlovákiai magyar tanítók zárt csoportjában az egyik közösségi oldalon, ahol további iskolák jelentkeztek.

Nagyjából egy órán belül meg is volt a tizenhat iskola, Farkasd, Eperjes, Nagymegyer, Kéménd, Királyrév, Nagyfödémes, Nagytárkány, Kisudvarnok, Galánta, Érsekújvár, Kürt, Dunaszerdahely, Sajógömör, Szalka, Komárom és Nagyölved csatlakozott, mi vagyunk a tizenhetedikek. Azért tizenhat, mert ennyi napot járunk iskolába az adventi időszakban. A kezdeményezés lényege, hogy minden iskola megír tizenhat képeslapot és elküldi a többi résztvevőnek, így advent minden iskolában töltött napján kapnak a gyerekek egy képeslapot. Mindegyik iskolában az alsó tagozatosok kapcsolódtak be a képeslapírásba”

– mondta el az Új Szónak Kósa Anna. Azt is megtudtuk tőle, hogy a gyerekek nagyon lelkesek. Annál is inkább, mert kiderült, hogy még sosem írtak képeslapot, a boríték lezárása és megcímzése is gondot okozott nekik, és a postán tett látogatás külön élmény volt számukra, azt sem tudták, mit kell a bélyeggel kezdeni.

„Leginkább annak örülök, hogy egy sor új ismerettel gazdagodtak a gyerekek, amikre nem is számítottam. Saját kezűleg készült a képeslap és a boríték is. Vannak olyan iskolák, ahol minden képeslap egyforma, de olyanok is, ahol mind egyedi. Minden pedagógus egyedül döntötte el, milyen lesz a kivitelezés, saját rajzokkal, közös fényképpel is díszíthették, de minden gyerek aláírta, hogy a többiek lássák, ki küldte. Annak külön örülünk, hogy még Gömörből és a komáromi speciális alapiskolából is jelentkeztek”

– hangsúlyozta. A közösségi hálón többen is jelezték, miután megvolt a tizenhat résztvevő, hogy szívesen bekapcsolódnának. Kósa Anna azonban a karácsony előtti hajtásban nem vállalta, hogy több körben, több csapattal megszervezze a képeslapírást, de biztos benne, hogy jövőre folytatják a hagyományt és hamarabb elkezdik a szervezést, hogy minden érdeklődő iskola bekapcsolódhasson. Szívesen venné a segítséget a képeslapküldés koordinálásában a jövőben kollégáitól.

Közben elindultak a képeslapok, a gyerekek megkapták az első küldeményeket. Minden nap izgalommal várják a postát, nagy örömmel tölti el őket, hogy mások gondolnak rájuk, és hogy összeköti őket ez a tevékenység a többi résztvevővel. A nádszegi iskolában a küldemények méltó helyre kerülnek a tanteremben és egy térképen jelölik, honnan érkeztek. Mivel éppen tizenhat gyerek jár a harmadikba, az utolsó tanítási napon haza is vihetik a tanulók a képeslapokat emlékül.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?