Minden készen áll a kompkikötő építéséhez Neszmélyen

Neszmély
Neszmély |

A magyarországi Neszmélyt és Dunaradványt 2021 második felére rendszeres kompjárat fogja összekötni. Lassan minden előfeltétel teljesül a kikötők megépítéséhez.

Néhány hete a dunaradványi oldallal foglalkoztunk, ahol még keresik a lehetséges kivitelezőt. Neszmélyen egy lépéssel már előrébb járnak.

„A közbeszerzésre a jelentkezők beadták a pályázataikat, megtörtént a kiválasztás. Még nem hirdettek győztest, mert most vizsgálják a hatástanulmányban, hogy azon az áron, amit a potenciálisan nyertes kivitelező beadott, ténylegesen megvalósítható-e a projekt”

– mondta az Új Szónak Neszmély polgármestere, Janovics István.

A majdani építkezési terület nagyjából a Zsitvatővel szembeni partszakaszon található, ahol nem volt gond a kisajátításával, ugyanis teljes egészében állami tulajdont képezett eddig is. A dunaradványi résszel ellentétben, ahol csak földesút és ártéri erdő van jelenleg, a Duna-partra vezető út infrastruktúrája lényegében eleve készen áll, kisebb módosításokat kell még végeznie itt az önkormányzatnak. A kompkikötő mellé éttermet és egy 18 méter magas kilátót is terveznek.

Szorosabb kapcsolat

A kompjárat a remények szerint erősíteni fogja a szlovák és a magyar part kapcsolatát, amelyeket több családnál rokoni szálak is összetartanak. Janovics István szerint sok lehetőséget rejt a neszmélyi borászatok, illetve a borvidék és a pati termálfürdő szolgáltatásainak esetleges összekötése. A vízi- és horgászturizmus erősödésében, valamint a Gerecse hegység belsejéből a faluba vezető túraútvonal népszerűsítésében is számítanak a komp hatására. Egyszóval: a turizmus megannyi ágának erősödését várják a beruházástól. Fontos szempont a neszmélyi polgármester szerint az is, hogy a Duna túlpartjáról sokan járnak át dolgozni Tatára, egészen konkrétan dunamocsiakról és marcelháziakról van szó. Előbbiek nagyjából 30, utóbbiak körülbelül 20 kilométerrel utazhatnak majd kevesebbet.

Munkahelyek, beköltözők

Neszmélyen két nagy borászat a legnagyobb munkaadó, azonban például az esztergomi és a komáromi ipari parkba is sokan járnak dolgozni a faluból, de sokan vállalnak munkát Tatán vagy Tatabányán is. Az ok egyszerű: mindegyik várostól nagyjából fél órányi, tehát vállalható hosszúságú autóútra fekszik a falu. A polgármester szerint noha az ezredforduló után csökkenni kezdett az akkor 1500 fős falu népessége, mára már, köszönhetően az állami otthonteremtési kedvezményeknek, egyre több fiatal család költözik Neszmélyre, ezzel együtt pedig viszonylag sok gyermek születik a községben.

Új határátkelőhely

Komárom és Esztergom között ez lesz az egyetlen olyan rendszeres átkelőhely, ahol egész évben gépkocsikkal is át lehet jutni a folyamon. Karva és Lábatlan között ugyan már több éve működik egy komp, ez azonban csak személyi közlekedést jelent áprilistól novemberig. Egy-egy félóránként közlekedő kompjáratra 8 autó fér majd fel.

A 2014-2020-as Interreg programon belül megvalósuló 5.366 millió eurós összköltségű beruházás 85 %-át az Európai Unió állja majd, a fennmaradó részt pedig a magyar és szlovák állam költségvetéséből finanszírozzák. A tervek szerint a 2021-es nyár elején már megindul a tesztüzem. A projekt vezetője a magyar Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., amelynek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az egyik partnere. A szlovák oldal fejlesztéseiért az esztergomi székhelyű Ister-Granum EGTC határon átnyúló csoportosulás felel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?