Minden a Pozsony-Komárom vasútvonal felújítása mellett szól

vasút
Dunaszerdahely/Nemesócsa |

Újra felmerült az egyre rosszabb állapotban levő vasútvonal komplex felújításának igénye. A Csallóközt átszelő szakasz modernizálása mellett tömegével lehet sorolni az érveket. Kérdés azonban, mikor születik meg az állami szintű döntés, s honnan lesz pénz a fejlesztésre.

A szlovákiai vidéket számos infrastruktuális probléma nyomasztja. Ezek között még az olyan, Pozsonyhoz közvetlen hozzáféréssel rendelkező vidékek sem mentesek, mint a Csallóköz. Újságcikkek százai születtek már arról (s a jelen állás szerint ez a jövőben sem nagyon lesz máshogy), hogy a fővárost Dunaszerdahellyel és Komárommal összekötő vasúti szakasz korszerűsítése szinte azonnali fejlesztésért kiált. Gyakorlatilag csak pozitív szempontokat lehet felhozni emellett, legyen szó személy- vagy áruszállításról, közlekedésbiztonságról vagy környezetvédelemről.

A legutóbbi jelzés is helyi szintről érkezett. A vörösmajori polgármester és parlamenti képviselő, Marek Lackovič (PS) kezdeményezett egy online petíciót, amely a teljes Pozsony-Komárom szakasz kétvágányúsítása és modernizálása mellett sorol fel érveket. 

Sürget az idő

A közlekedési tárca a TASR megkeresésére azt válaszolta, a szükséges pénzmennyiség biztosítása nélkül a minisztérium nem írhat ki közbeszerzést még a projektdokumentáció elkészítésére sem. Egy 2021-es megvalósíthatósági tanulmány szerint 18 és 922 millió euró között mozog a fejlesztés lehetséges költsége attól függően, hogy melyik változat mellett döntenek.

Arra a petíció szövege is emlékeztet, hogy az infrastruktúra lassan eléri a 40 évben meghatározott élettartama végét. A Szlovák Vasutak (ŽSR) belső értékelése szerint az érintett szakaszt 2027-ig kellene felújítani. Ha ez nem történik meg, a helyzet tovább fog romlani, így például 50 kilométer per órában kell majd maximalizálni a szerelvények sebességét – áll a pénzügyminisztérium hatékony forrásfelhasználást vizsgáló elemzőcsoportjának (Útvar hodnoty za peniaze) 2022-es anyagában.

A folyamatos infrastrukturális romlás mellett ugyanakkor folyamatosan növekszik a személy- és áruszállításra vonatkozó igény. Míg 2011-ben csak 800 ezer, 2022-ben már évi 4 millió utast szállítottak a szerelvények.

Helyből nehéz súlyt adni a szavaknak

Az érintett települések részéről lapunk a dunaszerdahelyi és nemesócsai önkormányzatokat szólította meg. Arra voltunk kíváncsiak, saját helyi szempontjaik szerint hogyan látják ők a fejlesztés szükségességét.

vasút

Az első kérdésünk arra vonatkozott, hogy egy-egy település mennyire hathat rá arra, hogy a dolgok elmozduljanak a holtpontról.

„Semennyire“ 

– válaszolt kertelés nélkül Hájos Zoltán (Magyar Szövetség) dunaszerdahelyi polgármester. Majd hozzáfűzte, biztosan nagyban segítené a régiókat és az önkormányzatokat, „ha a polgármesterekhez közel álló pártokon keresztül lehetne egy-egy beruházást megvalósítani“ – magyarán „politikai szándék és akarat nélkül nem sok minden valósulhat meg“. Hájos szerint az önkormányzatok, polgármesterek és képviselő-testületek közlekedési minisztérium vagy kormány felé irányuló kéréseinek egyszerűen nincs akkora súlya, hogy ezeken a szinteken azt gondolják, „ez a legelső, amivel foglalkozni fognak“. Hozzátette még, hogy aki több éve foglalkozik helyi és regonális politikával, az tapasztalhatja, hogy bármelyik kormány is van hatalmon, a döntéseket sokszor ad hoc módon hozzák meg, ill. nem veszik figyelembe az adott régió és lakosainak igényeit, valamint a gazdaságosság szempontjait sem.

Különösebb mozgástérről Válek Iván (független) nemesócsai polgármester sem tud beszámolni. 

„Bízok benne, hogy az utóbbi legalább 10 évben most már annyira erőssé vált minimum a kétvágányosításra irányuló nyomás, hogy a jövőben erre sor kerülhet“

– állítja.

Minden mellette szól

Mégha a települések mozgástere rendkívül korlátozott is, helyből nézve gyakorlatilag minden a vasúti modernizáció mellett szól.

A nemesócsai állomás például az egyik legrégibb az alsó-csallóközi szakaszon, a vasút pedig erőteljesen befolyásolta a község arculatát. Ez a hatás éppen az elmúlt 30 évben gyengült, addig viszont jelentős átrakodóállomás működött a községben. Hasonló sorsra jutott a személyszállítás is, amely a 90-es évektől kezdve vesztett korábbi jelentőségéből, amely viszont a személyvonatokat üzemeltető vállalat felelőssége is. 

„Amint növekszik a minőség, azon nyomban észrevehető, hogy ez a lakosok igényére is kihat“ 

– mondja Válek Iván, hozzátéve, hogy a gyerekeknek és nyugdíjasoknak szóló ingyenjegyek sem jelentenek elhanyagolható szempontokat. Úgy látja, megoldást jelenthetne az is, hogy a fejlesztés szakaszonként valósulna meg. A vonatok így már több helyen tudnák egymással párhuzamosan haladni, miközben egyszerre nem kerülne a modernizáció csillagászati összegekbe.

Dunaszerdahelyen sem messze a személyszállításról volna szó. Hájos Zoltán többször utalt a városban konténer depót működtető METRANS cégre, ami a hamburgi kikötő egyik leányvállalata. A konténerek mozgatása miatt nekik is fontos lenne a fejlesztés gazdasági szempontból, ami azt jelenti, hogy az áruszállításnak időben és zökkenőmentesen kéne zajlania. 

„Azt gondolom, hogy ez a vasúti szakasz nem egy zsákutca, hanem itt áthalad a forgalom, aminek következtében a befektetés biztosan megtérülne. Honnan kéne viszont minderre előteremteni a pénzt?“ 

– fejtegeti Hájos, majd a probléma összetettségét érzékeltetvén utal arra, hogy a Pozsony-Kassa vasútvonalon is gondok vannak. Helyben pedig a Szlovák Közútkezelő Vállalathoz tartozó 63-as elsőrendű út balesetveszélyes kereszteződéseinek átalakítása is roppant nehezen megy. „Úgy, ahogy Szlovákiában mennek a dolgok, amiatt nagyon szkeptikus vagyok. A kormánynak olyan más problémákat kell oldania, mint például az egészségügy finanszírozása vagy az autópályák építése. A Pozsony-Komárom vasúti szakasznak is biztosan a prioritások között kell szerepelnie, csak az a kérdés, milyen súlya van a döntéshozatalban. Bízok benne azért, hogy ez belátható időn belül meg fog történni“ – mondja Hájos.

Hogy helyben milyen kicsi, de mégis a lakosság kényelemérzetét szolgáló fejlesztéseket lehet meglépni, arra jól példa lehet Nemesócsa. Válek Iván szerint egy kerékpármegőrzőt terveznek építeni a vasútállomás mellett, ill. rákötnék a helyszínt a majdan megvalósuló és a környéket behálózó kerékpárútra. Ez egyébként Ekel és Tany községeket is összekötné, ami összességében azt jelenti, hogy a vonattal utazók biztonságosan juthatnának el két keréken az állomásokig, ahol emellett biztonságban otthagyhatnák a kerékpárjaikat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?