Milan Andrášik börtönben marad

Huszonöt év alatt öt írógépet elkoptatottMiriam Hojčušová felvételeA szenátus elnapolta a tárgyalást azzal az indoklással, hogy a kérvényhez csatolt dokumentációból hiányzik a Legfelsőbb Bíróság 2006. december 4.-én meghozott ítélete, amelyben tizenöt év szabadságvesztést rótt ki Andrášikra. Martin Kanás, Andrášik védőügyvédje, viszont azt állítja, hogy a szóban forgó bírósági határozatot még mindig nem kapta meg, a döntéshozó szenátus elnöke már harmadszor módosította a kidolgozás időpontját – azt utolsó határidő április 5.

Milan Andrášikot és öt társát azzal vádolják, hogy 1976. július 9.-én a pozsonyi Malomvölgyből autóval magukkal vitték Ľudmila Cervanovát. A lányt egy lakásban megerőszakolták, és amikor megfenyegette őket, hogy elmegy a rendőrségre, megkötözték, megfojtották és a Szenc melletti Fekete vízbe dobták. A holttestet 1976. július 14-én találták meg, a tetteseket 1982 nyarán tartóztatták le és még abban az évben el is ítélték. Milan Andrášik ekkor huszonkilenc éves volt, a börtönben töltött idő alatt a felesége elvált tőle, de fiával, aki ma Londonban él, tartja a kapcsolatot. A többiek is valamennyien tagadták, hogy ők követték volna el gyilkosságot, azt állították, politikai per áldozatai, és erőszakkal kényszerítették ki tőlük a beismerő vallomást. 1990 márciusában a csehszlovák főügyész javaslatára a Legfelsőbb Bíróság perújrafelvételt rendelt el, az elítélteket szabadon bocsátották és tizenhat évig vártak az új ítéletre. Meglepetésükre a bíróság 2006 decemberében megerősítette, hogy bűnösök, Milan Andrášik tizenöt, Miloš Kocúr tizennégy, Stanislav Dúbravický tizenkét, František Čerman tizenegy, Pavol Beďač hat és Juraj Lachman három évet kapott. Börtönbe már csak Kocúrnak és Andrášiknak kellett vonulnia, utóbbi a büntetés kétharmadának letöltése után, 2007 augusztusában szabadulhat.

A bíróság tegnap csak a lipótvári börtönben kidolgozott szakvéleményt tárgyalta meg. Abban az áll, hogy nem javasolják Andrášik feltételes szabadon bocsátását. A börtön igazgatója szerint az elítélt kezdetben nem alkalmazkodott kellőképpen, és annak ellenére, hogy most már együttműködik, csak részben felel meg a kinti élet követelményeinek. Andrášik ügyvédje ezt elutasítja, szerinte védence azért alkalmazkodott nehezen a börtönkörülményekhez, mert az újbóli elítéléssel súlyos trauma érte, és kezdetben tiltakozó éhségsztrájkot tartott. „Szó sem volt arról, hogy szándékosan akart volna kárt tenni magában, hiszen az éhezést befejezte, amint az orvosok figyelmeztették, hogy megrendülhet az egészsége” – mondta Kanás, aki úgy véli, Andrášik már megmutatta, hogy alkalmas a szabad életre. „A két ítélet között tizenhat évig feddhetetlenül élt, vállalkozott, kell ennél jobb bizonyíték?” – tette fel a kérdést. Az ügyvéd a szabadon bocsátás mellett azt is szeretné elérni, hogy a hatóságok tegyék lehetővé védence poligráfos tesztelését. A vele együtt elítéltek közül négyen – Lechman, Beďač, Dúbravický és Čerman –már alávetették magukat a hazugságvizsgálatnak. A tesztet egy elismert amerikai szakember, Patrick T. Coffey végezte, és az eredmények azt mutatták, igazat mondanak, amikor azt állítják, nem ölték meg Cervanovát. A szlovák igazságszolgáltatásban a poligráfos vizsgálat nem számít bizonyítéknak, ezért vélhetően Andrášik is csak a saját pénzén abszolválhatja majd. Rendőrségi szakemberek közül többen azt is felvetették, hogy az eredményt befolyásolta az a tény, hogy a tesztkérdéseket összeállító amerikai kriminálpszichológus csak az ügyvédtől kapott információkból indult ki, nem pedig a vizsgálati jegyzőkönyvekből.

Az anyja ellen is vádat emeltek

A védőügyvéd mellett Andrášik legfőbb szószólója az édesanyja, aki fia távollétében annak nyitrai cipőboltját is vezeti. Azt mondja, nincs is olyan nap, hogy ne írna levelet valamelyik illetékesnek a fia felmentése érdekében, a huszonöt év alatt már öt írógépet elkoptatott. „Tudom, hogy a fiam ártatlan, ezért vele együtt szenvedek. Akkor volt a legrosszabb, amikor 1982-ben halálbüntetést kért rájuk az ügyész. Most is féltettem, amikor éhségsztrájkolt, minden levelemben arra kértem, hogy hagyja abba” – mondja Jolana asszony, aki kilenc és fél évig látogatta a fiát a lipótvári börtönben. Akkor még csak tízhavonta láthatta, ma már háromhetente jár be hozzá. „Milan súlyos tüdőbajt kapott a börtönben, de hiába mozgattam meg fűt-fát, hogy engedjék szabadon, hiszen nincsenek ellene bizonyítékok. A vége az lett, hogy ellenem is vádat emeltek hatóság elleni támadásért. Megboldogult férjem a nyitrai útépítő vállalat igazgatója volt, meggyőződéses kommunista, de a pártban sem akadt senki, aki tett volna valamit a fiunk érdekében. Azt mondták, ez nem politikai per, pedig a levéltárból megszereztem a jelentéseket, amelyeket az ügyön dolgozó rendőrök Gustáv Husáknak küldtek” – mondja Jolana Andrášiková, aki a kudarcok ellenére sem adja fel. Azt mondja, az egész élete ráment erre a küzdelemre, ami még hátravan, azt már a fiának szenteli. (vrabec)