Migléc lassan ébredezik Csipkerózsika-álmából

Migléc. Kassától délre, a magyar határ mellett fekvő három falu, Abaújszina, Kenyhec és Migléc az idők folyamán egybeépült, illetve – fordítva történt a dolog – alig egy évtizede váltak szét, népszavazáson hozott döntés eredményeként.

Migléc egybeépült Kenyheccel, mégis leszakadtIfj. Szaszák György felvételeMigléc. Kassától délre, a magyar határ mellett fekvő három falu, Abaújszina, Kenyhec és Migléc az idők folyamán egybeépült, illetve – fordítva történt a dolog – alig egy évtizede váltak szét, népszavazáson hozott döntés eredményeként. Migléc, a legkisebb község járt a legrosszabbul, sorra „puskázta el” a lehetőségeit, elhidegült a szomszédaitól.

A 360 lakosú, elöregedő faluból a lakáshiány miatt sokan elköltöztek, mostanában pedig a munkalehetőség is megcsappant. „Ég és föld a különbség Migléc és Kenyhec között” – mondta ki helyettem a nagy igazságot Gálffy Béla polgármester, aki első megbízatási időszakát tölti, és azzal a merész, szinte grandiózus tervvel dicsekedett el, hogy tíz bérlakást szeretne építtetni a fiatal családoknak. Sőt, a község útjait is rendbe szeretné hozatni, az erre vonatkozó pályázat már ott lapul az illetékes minisztériumi fiókban. Akinek még mindig nem elég a fantázia birodalmából, tudja meg, a keservesen kigazdálkodott migléci szabadtéri színpadot hamarosan befedik; már erre vonatkozóan is vannak ígéretek.

Eszembe jut a kenyheci községháza hatalmas, multifunkciós színházterme a hozzá tartozó ruhatárral és konyhával, valamint a tervezett sportkomplexum és aquapark. Gálffy Béla úgy látszik, a fejembe lát: „Mostanában mindenki a kenyheci ipari parkkal foglalkozik, amelynek nagy a vonzereje, és ez a falun is meglátszik. Ráadásul az állam nyújtotta lehetőséggel élve tavaly mindkét szomszéd községben új bérlakások épültek. Migléc erről is lemaradt. Próbáljuk megállítani az elvándorlást, de nem könnyű, a falu ugyanis most ébredezik tíz éves Csipkerózsika-álmából” – jegyzi meg némi kritikai éllel az új polgármester.

A falunapok és gulyásfőző versenyek korában hihetetlennek tűnik, mégis tény, hogy Miglécen idén rendeztek először falunapot, a gyerekeknek pedig egy új polgári társulás szervezett kétnapos akciót kézműves foglalkozásokkal, sok zenével és tánccal. Végre Miglécnek is lett magyarországi testvérközsége, a hasonló nagyságú, hatvan kilométerre fekvő Kiskinizs, ám – ami talán ennél is fontosabb – a községházán idén nyár óta telefax és internet-hozzáférési lehetőség is van, azaz: beköszöntött a huszonegyedik század.

A Csemadok helyi alapszervezete mellett egy három falut összefogó új szervezet alakult a kultúrát fellendítendő. A Hernád Völgye Polgári Társulás vezetője a migléci alpolgármester, Nagy István. „Főleg a gyerekekre és a fiatalokra próbálunk figyelni. Az igény hatalmas, a nyári akciónkra például 98 gyerek jelentkezett az egész környékről, nagy sikere volt a budapesti kirándulásnak is. A jövőben beszélgetéseket is szeretnénk szervezni, és ismét állítunk karácsonyfát, tavaly ezt is örömmel fogadták a faluban. Nemrég berendeztünk egy klubhelyiséget, reméljük, a fiatalok hamar odaszoknak” – reménykedik Nagy István. Szerinte a lakosság két táborra oszlott: egyesek örülnek a változásoknak, mások minden megnyilvánulást politikai húzásnak vélnek. A legkisebbekkel való magyar nyelvű foglalkozás azért is fontos, mert a faluban csak egy szlovák óvoda működik, a szinai iskola magyar tagozata megszűnőfélben van, évről-évre kevesebb a magyar gyermek, és míg tíz évvel ezelőtt több mint a fél falu vallotta magát magyarnak, legutóbb ez a szám ötven százalék alatt maradt.

Miglécen nem igazán lehet idegenforgalomról beszélni, bár amióta a református templom előtti parkot rendbe tették, láttak már errefelé lengyel rendszámú autókat és a diófa alatt békésen falatozó idegeneket is. A közeli bányatavat is megtalálják a magyar és a lengyel turisták, bár inkább halászatra, mint fürdésre használják. Fejlesztésről egyelőre szó sem lehet, a kavicsbánya tulajdonosának ugyanis 220 hektárnyi területre van fejtési engedélye. A cég csak az úthasználatért fizet, a falunak tulajdonképpen nincs konkrét haszna a bányából, mint ahogy abból sem, hogy Migléc területén működik a járás egyetlen nemzetközi határátkelőhelye. Az új vezetés szó szerint és képletesen is a nulláról indult. Ám, ahogy mondani szokták: innen szép nyerni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?