Miczi grófnő botlatóköve

Nyitra |

<p>A háború előtt mintegy 6000 zsidó élt Nyitrán, 3670 főt hurcoltak el, mára alig hatvanan maradtak.&nbsp;</p>

Abalehotai Árpássy Gerstl Mária 1887-ben született, egész életét Nyitrán töltötte, de a deportálások idején Németországban tartózkodott, onnan hurcolták el. A család villája a bécsi szecesszió egyik szlovákiai remeke, ma műemlék. 

A német származású Gerstl Mátyás József az 1600-as évek végén szerzett érdemeiért 1715-ben Árpássy névvel magyar nemességet nyert. Mátyás József ekkor a pozsonyi királyi harmincad adminisztrátora, majd Sopron vármegye hites törvényszéki szakértője volt. Leszármazottja, Árpássy Imre az 1910-es években a Nyitrai Hitelbank vezérigazgatója volt, és „régi magyar nemességének épségben tartásával, abalehotai előnév használatában megerősíttetett”. Az ő lánya volt Mária, először strahlenfelsi dr. Dömény Pál tábornok-orvos, majd Egon von Kulterer tüzérőrnagy neje, akit 54 évesen ért a halál az auschwitzi koncentrációs táborban. Az ő emlékét őrzi mostantól a családi villa előtti úton az a botlatókő, amelyet úgy, mint a világ más városaiban, Nyitrán is Gunter Demnig német művész, az ötlet kezdeményezője helyezett el. 

Az első réztáblával ellátott macskaköveket 1995-ben helyezte el Kölnben, és az akció híre hamarosan elterjedt egész Európában. Magyarországon 2007 áprilisában helyezte el az első botlatókövet Gunter Demnig, Szlovákia 2012-ben csatlakozott a kezdeményezéshez. Azóta Besztercebányán, Eperjesen és már Komáromban is vannak botlatókövek, többnyire a haláltáborokba hurcolt áldozatok háza előtt, vagy ha ez nem lehetséges, akkor a sétálóutcán. 

Nyitrán Árpássy Gerstl Mária botlatóköve az első, holott a városból 3760 zsidót hurcoltak el. A háború előtt több mint hatezer zsidó élt Nyitrán, a város lakosságának harmadát alkották, ma annyian sincsenek, hogy eltemethessék a halottakat, a vallási előírások szerint máshonnan kell férfiakat hívni. A helyi zsidó hitközségnek mintegy hatvan tagja van, többnyire idős emberek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?