Mézfesztivál nem csak mézkedvelőknek

Inámban nagy hagyománya van a méhészetnek. Erre a hagyományra építi a község az év legnagyobb rendezvé- nyét, a Mézfesztivált, melyet július 8-án rendeznek meg.InámAz önkormányzat és a szervezők célja népszerűsíteni a mesterséget, a mézet, a mézből készült termékeket.

Inámban nagy hagyománya van a méhészetnek. Erre a hagyományra építi a község az év legnagyobb rendezvé- nyét, a Mézfesztivált, melyet július 8-án rendeznek meg.

Inám

Az önkormányzat és a szervezők célja népszerűsíteni a mesterséget, a mézet, a mézből készült termékeket. Régi Zsolt, a falu polgármestere elmondta, az 500 lelket számláló faluban majd’ 20 család méhészkedik, mostanában egyre több fiatal kezdett el foglalkozni a mesterséggel. „Nagyon nehéz a méhészek munkája, azért igyekszünk a mézfesztivál megszervezésével, valamint szakmai előadásokkal támogatni őket, hogy érezzék, megbecsüljük, amit csinálnak” – magyarázza a polgármester.

Az inámi Mézfesztivált 18. alkalommal szervezik meg. A résztvevőket gazdag program várja. Szakmai előadáson vehetnek részt, az este pedig a szórakozásé. 17.30-kor Delhusa Gjon lép fel, 20.30-kor a 3+2 együttes szórakoztatja a közönséget. Ezt követően a Dj Kuti Disco mellett színpadra lép Hevesi Tamás. Természetesen nem hiányozhatnak a folklórcsoportok és az egyéb kísérőrendezvények sem, például az ingyenes gyerekprogramok, a lovaglás, a lovaskocsikázás, az arcfestés, a táncház, a kézműves-foglalkozás. Mézvásár és kirakodóvásár is várja a vendégeket, lesz akácméz-, mézbor- és mézessütemény-verseny is. A fesztiválon minden évben mézkirálynőt is választanak. Várják az ügyes kezű asszonyok, a méhészek, a mézborkészítők, a mézkirálynő választásához pedig a csinos fiatal lányok jelentkezését. (czm, PR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?