Mesterséges árvíz az árterekben

www
Pozsony/Bős |

A hét elején szimulált nyári árvíz kezdődött a Duna folyórendszerében. Ez 21 napig fog tartani. A vízügyi vezetők megnövekedett vízhozamot engedtek az ártérbe, mégpedig 60 köbmétert másodpercenként. Ezt az állami tulajdonú Vízgazdálkodási Vállalat jelentette be honlapján.

„A Szlovák Köztársaság Állami Természetvédelmi Hivatalának, a Duna menti rétek tájvédelmi körzetének igazgatósága kérése alapján a természetvédők, a Vízgazdálkodási Kutatóintézet, a Szlovák Horgászok Szövetsége, a vízügyi vezetők és a Pozsonyi Kerületi Hatóság hozzájárulása alapján a Duna folyórendszer baloldali ágának nyári szimulált elárasztására kerül sor megnövelt vízhozammal, a belvízzel elöntött terület részleges elárasztásával, a természetvédők, a kutatóintézet, a horgászszövetség és a vízügyi vezetők közötti megállapodás értelmében” – közölte a vállalat. 

Az elárasztás a bős (Gabčíkov)–nagymarosi vízműrendszerre vonatkozó, jelenleg érvényben lévő ideiglenes kezelési szabályzatnak megfelelően történik.

A belvízi delta a Duna folyórendszer maradványa, amelyet Szlovákiában a Duna és a bősi vízmű mesterséges betorkolló csatornája határol. A mesterséges árvizek célja, hogy szimulálják azokat a természetes folyamatokat a Duna mentén, amelyek az erőmű megépítése előtt működtek.

 

 (TASR, kzs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?