Mentősök versenyeztek Komáromban

<p>Komárom. Bejelentés érkezett a 112-es hívószámra: baleset történt, egy személygépkocsi megcsúszott a vizes úton, majd betonoszlopnak ütközött. Az autóban egy házaspár utazott, a nő 8 hónapos terhes.</p>

V. KRASZNICA MELITTA

Szerencsére ezúttal nem tényleges balesetről volt szó, csupán az egyik feladat hangzott így azon a versenyen, amelyet 18 mentőegység részvételével tartottak a múlt héten Komáromban a hajógyár területén. A versenyzőknek a már felvázolt autóbaleset mellett további hat feladattal kellett megbirkózniuk, például munkabalesethez kellett kivonulniuk – az emelődaru falhoz préselt egy munkást –, egy súlyos beteg asszonynak kellett segítséget nyújtaniuk, akihez hozzátartozói már a papot is kihívták, a kirándulóhajó ittas utasai pedig a szórakozás hevében még a hajót is felgyújtották. A kapitánynak sürgősen a partra kellett kormányoznia a hajót, közben nekikoccant a kikötőnek, többen megsérültek. Összetett feladatok, némelyikhez a tűzoltók és a helikopteres mentőosztag bevonására is szükség volt.

„Társaságunk második alkalommal szervezte meg ezt a versenyt az orvos nélküli mentőegységeknek – mondta Matej Polák, a komáromi ZaMED mentőszolgálat igazgatója. – Munkatársaink évente részt vesznek elméleti továbbképzésen, de fontosnak tartjuk, hogy gyakorlati készségeiket is minél jobban fejlesszék. Erre jó alkalom egy ilyen rendezvény. Itt ugyanis bonyolultabb esetekkel találják szemben magukat, amelyek a valós életben is bármikor előfordulhatnak. Gyorsan és szakszerűen kell akkor is dönteniük, ha élesben megy a dolog.”

A kéttagú csapatoknak az egyes állomásokon tapasztalt mentősök, kollégák előtt kellett számot adni tudásukról, felkészültségükről, rátermettségükről. A bevetésekről videofelvételek is készültek, amelyek segítségével a résztvevők elemezni tudják az esetleges hibákat. Kitettek magukért a statiszták is, akiknek egymás után 18-szor kellett „eljátszaniuk” szerepüket. Megizzadtak a bősi önkéntes és a komáromi profi tűzoltók is, a feladatok elvégzésében teljes felszerelésben, 30 fokos melegben segítették a versenyző csapatokat. Az egyik feladat részeként a legmegfelelőbb helikopterleszálló-helyszín kiválasztásával és a helikopter célba irányításával is meg kellett birkózniuk a versenyzőknek.

Az idei versenyt a gyetvai Falck mentőállomás csapata nyerte, második helyen a pozsonyi mentőszolgálat nyitrai egysége végzett, a harmadik helyet a hazai ZaMED perbetei egysége érdemelte ki. Különdíjat kapott a köbölkúti csapat a tömeges baleset helyszínén mutatott kiváló teljesítményéért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?