Meningococcus okozta vérmérgezésben meghalt egy egyéves kislány

Pozsony |

<p>Meningococcusos vérmérgezésben meghalt egy egyéves kislány a Pozsonyi Egyetemi Kórházban.&nbsp;</p>

A halálesetet az egészségügyi intézmény szóvivője, Petra Stano Maťašovská is megerősítette. A gyermek a kórházba szállítást követő órában halt meg, állapota olyan súlyos volt, hogy az orvosok már nem tudtak rajta segíteni. A kórházban négy további gyermeket is megfigyelés alatt tartanak, akik kapcsolatban voltak a meghalt kislánnyal. A fertőzést egyiküknél sem mutatták ki.  A invazív meningococcus betegség okozója egy baktérium, a „Neisseria meningitidis", más néven meningococcus.  A meningococcus betegség klinikailag két formában jelentkezhet, agyhártyagyulladás illetve vérmérgezés (szepszis) képében. A két forma gyakran együtt jelentkezik.  A második esetben baktérium az orr vagy a torok nyálkahártyáján áthatolva a vérkeringésbe jut, és a megbetegedések kb. felében vérmérgezést, más néven ún. szepszist okozhat, agyhártyagyulladás nem alakul ki. Ilyenkor a véráramba került kórokozók nagy gyorsasággal szaporodni kezdenek és olyan mérgező anyagok termelődnek, melyek a hajszálerek elzáródásához vezetnek, fontos szervek és a bőr vérellátása romlik. Ennek következménye, hogy a vérnyomás csökken, a vizelet-elválasztás megszűnik, a bőrön és egyes belső szervekben bevérzések, majd elhalások keletkeznek, a keringés összeomlik. A betegség órák alatt kialakulhat és az agyhártyagyulladásnál jóval nagyobb arányban, igen gyorsan halálhoz vezethet. (SITA, weborvos.hu)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?