Meliš György emlékpark a tanítványok közreműködésével

Érsekújvár
Érsekújvár |

A város központjához, a csillagászati kabinethez közeli, eddig kihasználatlan zöldterületen második alkalommal rendeztek szobrászati szimpóziumot Meliš György szobrász, egyetemi tanár tiszteletére. Az emlékparkot az érsekújvári születésű alkotóról neveznék el.

A lankás zöldterületen tavaly a szabad szobrászat képviselőjének, a Gerulata művészeti egyesület alapítójának három egykori tanítványa, Jozef Kliský, Rastislav Biarinec és Ľubomír Purdeš alkotott, mindhárman élete végéig szoros kapcsolatban voltak a mesterükkel. Az első és a második évfolyam résztvevői is utaltak a mester Idea- és Help ciklusára.

A második évfolyam keretében Meliš György további tanítványai mutatkoztak be. Jozef Kurinec acéllemezek felhasználásával alkotott, de a többi tanítványhoz hasonlóan ő sem adott nevet a művének. Az óriási zsilettpengékből álló geometriai alakzattal azt szerette volna üzenni a közönségnek, hogy az emberi, és nem csak vallási indíttatású képzeteink éles pengeként hatolhatnak embertársaink életébe. Az érsekújvári Martin Pokorný beton és fém alapú alkotással gazdagította az emlékparkot. A jövőbeni Meliš-emlékpark egyfajta szabadtéri művészeti területként, pihenőhelyként, de oktatási helyszínként is jelentőssé válhat. Meliš György az Idea ciklusával az akkori, 1968-as politikai helyzetre reagált, amikor a rendszer kiszolgálói azokat a művészeket is büntették, akik a hatvanas évek politikai szabadságának a szószólói voltak. Alkotásaiban fát és fémhuzalt használt, vagy rászögezte,vagy körbefonta a fát a fémhuzallal. Elsősorban monumentális műveivel, rajzaival és grafikáival vált ismertté.

Miután tiltólistára került, nem rendezhetett kiállításokat és elvesztette kapcsolatát a közönséggel. A mester Help-ciklusa a koronavírus-idején újabb jelentőséget nyert.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?