Megvétózott városi büdzsé

Komárom |

<p>Hiába fogadta el a testület a 2009-es költségvetést, mégis provizóriummal kezdi az évet a város. Bastrnák Tibor polgármester ugyanis a büdzsébe az ülés során belekerült egyik módosítás miatt megvétózza azt.</p>

„Úgy gondolom, Komárom egyik óriási kitörési pontja, a közép- és hosszú távú fejlődését meghatározó új kikötő-projekt került veszélybe a Győrfy László által benyújtott, és 12 képviselő által támogatott változtatással – nyilatkozta az ülést követően a polgármester. – Mivel ezt a határozatot a városra nézve hátrányosnak tartom, élek vétójogommal, ami azt jelenti, hogy borul az egész költségvetés.” A városi hivatal által kidolgozott, és a bizottságok által is megtárgyalt költségvetés-tervezetben a Harcsás városrészben kiépítendő kikötő és logisztikai központ megvalósíthatósági tanulmányára ötmillió koronát (165 970 €) szántak, mégpedig saját forrásból. Ennek módosítására tett javaslatot Győrfy László, a pénzügyi bizottság elnöke úgy, hogy pályázati pénzből és ne ingatlanok eladásából biztosítsák erre a célra az összeget. Bastrnák Tibor már a vita keretében kifejtette: egy pályázat kimenetele mindig bizonytalan, azt sem tudni, jövőre lesz-e egyáltalán olyan kiírás, amelybe beleillik egy ilyen projekt. Akik tehát a módosításra
szavaznak, azt deklarálják, hogy nem szeretnék, ha kiépülne a kikötő – véli a polgármester. Hozzátette: ha a költségvetésben saját forrás szerepel, az nem azt jelenti, hogy a város nem próbál meg pályázati úton pénzt szerezni a tanulmány kidolgozására. A testület szeptemberben már elutasított egy olyan javaslatot, amikor is egy kft. 2,5 millió koronával (82,9 €) szállt volna be a hatástanulmányok elkészítésébe, a városnak pedig ugyanennyivel kellett volna hozzájárulnia a költségekhez. „Mindenki tudja, milyen fontos lenne a munkahelyteremtés a városban. Éppen ezért felháborítónak tartom egyes képviselők magatartását, akik korábban megakadályozták, hogy könnyűipari hasznosítású területet alakítsunk ki a Vág mentén, most pedig minden igyekezetükkel akadályokat gördítenek az új kikötő megvalósulása elé. Teszik ezt akkor, amikor még a kormány is együttműködést ajánlott a kikötő létrehozása során, sőt, bizonyos befektetők is érdeklődnek iránta” – fejtette ki újságírók előtt Bastrnák Tibor.
Az elfogadott költségvetés bevételi és kiadási oldalán egyaránt 24,9 millió euró (752,2 millió korona) szerepel. Jövőre folytatódik a harcsási szociális lakások építése – erre már megkapta a város az állami támogatást és a kölcsönt –, és tervben van a Bástya lakótelepen egy új bérház építése; ez utóbbi csak akkor valósul meg, ha sikeresen pályáznak. A beruházások között szerepel a kerékpárút bővítése, a Szabadság utca egy részének közművesítése, az Erdő utca felújítása, sportpályák létesítése, és több pályázat elkészítésére is jóváhagyott pénzt a testület. Idén közel ötmillió koronát (165 970 €) fordított pályázatok írására a város, sajnos, a legtöbb nem járt sikerrel. Győrfy László pozitívan értékelte, hogy a harcsási szociális lakások megépülésével – amelyre idén 14,3 millió koronát (474 673 €) költ a város – végre pont kerülhet a lakbérhátralékosok évek óta húzódó problémájára. A felszabadult városi lakások eladásából pedig még csökkenteni is lehet a jelzett összeget. Továbbra is megoldatlan viszont a sportlétesítmények felújítása, az elkövetkező évek egyik legfontosabb feladata lesz erre pénzt találni. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?