Megunták az úttalan utakat a két falu lakosai

Bellény/Szútor |

<p>Végső elkeseredésükben aláírásgyűjtésbe kezdtek a rimaszombati járásbeli Bellény és Szútor lakosai, a települések bekötőútjának tarthatatlan állapota háborította fel őket.</p>

A Rimaszombat és Feled közötti útról Pálfalvánál leágazó harmadosztályú út a helyeik szerint leírhatatlan állapotban van. Štefan Šimko, Bellény polgármestere úgy látja, ezt a bekötőutat mintha elfelejtették volna. Az elmúlt húsz évben nem történt itt nagyobb javítás, mindig csak kátyúztak, de mostanra egyszerűen elfogyott az út, már nincs mit kijavítani. „Idén tavasszal több száz, legalább tizenöt-húsz centiméter mély kátyút fényképeztünk le a bekötőúton. Több baleset is történt, a gödrökbe hajtó járművek defektet kaptak és a keréktárcsa is elhajlott az ütéstől. Hiába kerülgeti a kátyúkat az ember, lehetetlen gond nélkül áthajtani ezen a szakaszon. Két év után lengéscsillapítót kellett cserélnem az autómon, és nem vagyok egyedül ezzel a problémával” – mondta el a polgármester.

Májusban néhány nap alatt 494 környékbeli írta alá az a petíciót, amiben az út javítását kérik a Megyei Útkarbantartó Vállalattól. Tiltakozásukat a megyéhez is elküldték. Az út állapota miatt keletkezett károk megtérítését a károsult igényelhetné az út fenntartójától, ám ilyen kárigényt eddig senki nem nyújtott be. A megyei hivatal az illetékes járási vállalat szakembereivel együtt megvizsgálta a helyzetet, de egyelőre csak annyi történt, hogy az utak mentén figyelmeztető táblákat rakták ki. Akinek ezek után ezen a szakaszon megsérül az autója, az már valószínűleg kisebb eséllyel igényelhet kártérítést, mert az útkarbantartók figyelmeztettek a veszélyes útszakaszra.

Az utak tulajdonosa és fenntartója Besztercebánya megye, amely a többi megyei önkormányzathoz hasonlóan pénzhiánnyal küzd. Értesüléseink szerint emiatt nem tudja elkezdeni a veszélyes szakasz javítását az útkarbantartó. A tervek és a költségvetés elkészült, de az építkezés elkezdéséről a megyei önkormányzatnak kell döntenie. Valószínű, hogy idén nem lesz erre pénz.

Štefan Šimko, Bellény polgármestere azt is elmondta, a veszélyes utak miatt több, a településeket élelmiszerrel ellátó beszállító is panaszkodott nála, a menetrend szerinti autóbuszjáratok vezetői pedig féltik a járművüket, amit szóvá is tettek a hivatalban. „Azt már a megyei szakemberek is elismerték, hogy kritikus állapotban van az út, azt viszont senki nem tudja, mikor kezdhetik el a javítást. A tavaszi kátyúzáskor sem túl szakszerűen jártak el a munkások, szerintem nem sokat ér a vizes, latyakos kátyúba kőzúzalékot tömni és némi olvasztott kátránnyal letapasztani. Itt már nem ideiglenes megoldásokra van szükség, hanem teljes felújításra. Az elmúlt húsz év alatt nagyon keveset fordítottak javításra és karbantartásra ezen a szakaszon, miközben a forgalom megsokszorozódott. Idén még az esőzések is csak tovább rontottak a helyzeten” – tette hozzá Šimko.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?