Kép: Besztercebánya Megyei Önkormányzat
Megújultak a Füleki Szakközépiskola műhelyei
Két projektből összesen 1,1 millió eurót sikerült megszereznie a Füleki Szakközépiskolának, mely összegből teljesen felújították az iskola műhelyeit. A beruházásnak köszönhetően a diákok első osztályú gépeken tanulhatják meg szakmájukat, aminek köszönhetően jobban érvényesülnek majd a munkaerőpiacon.
A Besztercebánya megye által fenntartott iskola gépészeti és technikai szakain közel kétszáz tanuló használhatja majd ki az új műhely adta lehetőségeket, melyet szerdán adtak át ünnepélyes keretek között „Örülök, hogy a középiskoláink nem alszanak és aktívan állnak hozzá a gyakorlati képzésük modernizálásához. Az abszolvensek így olyan modern gépeken szerzik meg a gyakorlatot, melyeket a gyárakban is használnak így sokkal könnyebben szerezhetnek állást. Örülök a füleki iskola sikerének, és kívánom, hogy olyan végzősei legyenek, akik munkát találnak a megyében és nem kell elhagyniuk a családjukat” – mondta Ján Lunter megyefőnök az átadón.
A „Regionális szakképzési központok létesítése/kiépítése és Tréningközpontok berendezése” elnevezésű projektből az iskola 304 920 eurót kapott, amiből sikerült felújítani az asztalos- és az autószerelő műhelyt, ahova új esztergapad, széles szalagcsiszológép és formázó fűrészgép, illetve teljes gumiszervíz került. „Az IROP program anyagi támogatásával valósult meg a »A szakközépiskola jövője a materiális-technikai felszerelés felújítása és minősége« nevű projekt, a támogatás összege 846 899,56 euró volt. Ebből az összegből sikerül modernizálni és csúcsminőségű gépekkel felszerelni a hegesztő iskolát. Minden kézi megmunkáló munkaállomás új satuval ellátott munkaasztalt és kézi fémmegmunkáló szerszámokat kapott. A fémmegmunkáló termünkbe 4 CNC marógépet biztosítottunk. Az elektromechanikus és finom mechanikus csoport munkájához is sikerült teljes felszereltségű műhelyt bebiztosítani” – mondta Varga Attila, az iskola igazgatója. Emellett az iskola új tantermet rendezett be a CNC gépek programozására, valamint 33 elektronikus tankönyvet vásárolt. „Ezek a beruházások jelentősen növelték az oktatás színvonalát iskolánkon. Ennek és a duális képzésnek köszönhetően iskolánkat 2021. május 12-től Gépipari és automatizálási szakképzési központtá nyilvánították” – fűzte hozzá az igazgató.
A Füleki Szakközépiskolát látogató diákok a Losonci, Nagykürtösi, Rimaszombati és Nagyrőcei járásból, valamint a Rozsnyói járás déli részéről származnak Az iskolai oktatás a kezdetektől fogva egészen a mai napig a klasszikus értelemben vett gépészeti, elektrotechnikai és asztalos szakmákra irányul, melyek iránt állandó az érdeklődés.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.