Megújulnak a szaktantermek az iskolában

bely
Bély |

A Bodrogköz legnagyobb községi magyar alapiskolájában tavasszal elkezdődik annak a projektnek a megvalósítása, melynek keretében több szaktanterem újulhat meg, és új nyelvi laboratóriumot is kialakítanak.

Kalinák Szabolcs, a Bélyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatója elmondta, az intézmény fenntartója, a helyi önkormányzat egy másik sikeres pályázatnak köszönhetően  tavaly és tavalyelőtt hőszigeteltette és lefestettette az iskola külső falait, korábban pedig kijavították a tetőt, kicserélték az ablakokat és az ajtókat. A környezetvédelmi minisztérium pénzalpjából kapott hozzájárulásból idén kb. 120 ezer euró költséggel modernizálhatják a szaktantermeket. A tervek szerint egyebek mellett új nyelvi laboratóriumot alakítanak ki, a biológiai és a kémiai szaktanerem felszerelése és berendezése megújul, akárcsak a fizikai laboratóriumé. Tavasszal szeretnék elkezdeni az építkezést, és ha minden a tervek szerint halad, a tanítás is zavartalanul folyhat.

Az iskolaigazgató tájékoztatása szerint az intézményben már most is jól felszerelt számítástechnikai szaktanterem van, a műszaki berendezések nagy részét is sikerült megvásárolni. A legnagyobb problámát az jelenti, hogy az iskolának nincs saját tornaterme, s bár néhány éve az önkormányzat igényelt erre támogatást, a hozzájárulást nem kapták meg. A közeljövőben azonban mindenképp bővítik az iskola játszóterét, és a futópályát is felújítják.

Kalinák Szabolcs elmondta, az iskolának jelenleg 200 diákja van, Dobráról, Battyánból, Ágcsernyőből és Bacskából is járnak hozzájuk gyerekek. Az 5. 6. és a 7. évfolyamban két-két, a többiben egy-egy osztály működik, valamint egy speciális osztályt is nyitottak. Tavaly szeptemberben 16 gyerek kezdte meg a bélyi alapiskolában a tanulmányait, és abban bíznak, hogy ez a létszám a következő években is tartható lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?