Megújul a zselízi munkásszálló

Zselíz. Több mint tíz év után ismét lehet szállodája a városnak, ha sikerül megoldani a volt kórház munkásszállójában élő, szociálisan hátrányos helyzetű, mintegy száz ember lakhatását. A kórház megszűnése után a város alacsony komfortfokozatú lakásokként hasznosította az épület helyiségeit.

A földszinten új lakások lennénekLevický László felvételeAz épület felújításába addig sem fektettek pénzt, s ezután tovább romlott az állapota. A háromemeletes, beépített tetőterű munkásszállót, amely a Párkányt Lévával összekötő út mellett áll, a hatvanas évek közepén a kórházzal együtt adták át. Polka Pál alpolgármester lapunknak elmondta: az épület már nagyon rossz műszaki állapotban van. „A legijesztőbb a tetőszerkezet romlása, a gerendákat vastagon fedi a galambürülék, rothad a tartószerkezet, fokozott a balesetveszély, tarthatatlan ez a helyzet” – ecsetelte a problémákat Polka.

Rendkívül komoly gondot okoz, hogy a villanyvezetékek gyakran elromlanak, a biztosítékok túlhevülnek és kiégnek. Az alpolgármester szerint ezt a hálózatot nem ilyen intenzív fogyasztásra méretezték, ezért elengedhetetlen a vezetékek cseréje és az épület teljes újraszigetelése is. Gondot okoz az is, hogy áttekinthetetlen a víz- és a villanyáram-fogyasztás mértéke, hiszen az egyes lakások nincsenek felszerelve külön mérőberendezéssel, közös a fogyasztás, s ez is nagy ráfizetés a város számára. Csak a szobák egy részének van saját zuhanyozója és WC-je, tehát haladéktalanul javítani kell az épület komfortfokozatán is. A felújítási munkák viszont nem kezdődhetnek meg addig, amíg a jelenlegi lakók ideiglenes elhelyezését meg nem oldják az illetékesek. Polka Pál, aki a Nyitra megye által fenntartott zselízi menedékház vezetője is, abban látja a megoldást, hogy az intézmény épületének két éve kihasználatlan földszintjén a város újabb férőhelyeket alakítana ki. Az első emeleten jelenleg 35 személy fér el, lent pedig 16 kétágyas szobát, valamint két nagyobb, egyenként akár húsz embert befogadó éjjeli szállást lehetne kiépíteni.

Az elképzelés szerint a több százezer koronás befektetést a város saját költségeiből fedezné, szimbolikus 1 koronáért bérbe venné az épületrészt a megyei önkormányzattól, viszont a fenntartási költségek arányos részét átvállalná, tehát mindkét fél jól járna. A menedékházban radiátorcserékre és a szociális helyiségek felújítására van szükség, s persze új válaszfalakat is fel kell húzni. A tervezett munkálatok több millió koronás kiadást jelentenek a városnak, de hosszútávon a befektetés mindenképpen előnyös, megtérül. (fm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?