Megszűnik a pozbai magyar iskola felső tagozata

Pozba |

<p>Bezárják a helyi magyar alapiskola felső tagozatát. A tanulók ősztől a huszonöt kilométerre fekvő Léván, vagy a harminc kilométerre levő Érsekújvárban folytathatják tanulmányaikat.</p>

„Sokáig halogattuk a döntést, végül nem maradt más választásunk. Legalább az alsó tagozatot megpróbáljuk megtartani. Az iskolába összesen 24 gyerek járt, 19 tanuló a felső tagozatra“ - tájékoztatta az Új Szót Valent Aranka, Pozba polgármestere.

A faluban 2006-ban még hatvanhárom tanuló járt a magyar alapiskolába. A pozbai felső tagozatos tanulók egy részét az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskolába vagy a lévai Juhász Gyula Alapiskolába íratták be. „Éveken át küzdöttünk anyagi gondokkal és a csökkenő gyereklétszámmal. Idén csak három elsősünk lesz, az alsó tagozat egyetlen osztályba befér, de jövőre hat gyerek várható az első évfolyamba, ami némi reménnyel tölt el bennünket“ - egészítette ki az elmondottakat Valent Aranka. A pozbai alapiskola korábban egyfajta gyűjtőiskolaként működött, Beséről, Baracskáról, Felsőpélről és Töhölből is jártak ide magyar gyerekek, a falvakból mára elmaradtak a tanulók. A pozbai óvodába 13 gyerek jár, de nem mindegyikük kerül magyar alapiskolába. Azok a pozbai szülők, akik a szlovák iskolát választják, Fajkürtre, Lévára vagy Érsekújvárba viszik a gyerekeiket.

Pozbán évente alig 3-4 gyerek születik, az újabban beköltöző családok egy része inkább a szlovák iskolát választja. A legtöbb szülő magyar ugyan, de már ők is szlovák iskolába jártak, és a gyerekeiket inkább utaztatják a szlovák iskolába. Valent Aranka elmondta, a nemrég felújított iskolaépület felső emeletét kénytelenek lesznek lezárni.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?