Mégsem sikerült megmenteni a SES zselízi részlegét

Zselíz/Garamtolmács (Tlmače) |

<p>Minden erőfeszítés ellenére sem sikerült megmenteni a garamtolmácsi nehézgépgyár (SES Rt. Tlmače) zselízi részlegét.</p>

A cég vezetése még márciusban jelentette be döntését, hogy alig három évvel az újraindítása után ismét bezárja az Alsó-Garam menti városban működő üzemegységét. 2005-ben már egyszer megszűnt ez az üzemegység, a kevés szabad munkahellyel rendelkező régiónak örömhír volt a 2007-es újraindulás. Gabriel Sirotnňák a cég szóvivője elmondta, takarékossági és hatékonysági okokból a gyártást teljes egészében a garamtolmácsi csarnokokba akarják koncentrálni. A SES Rt. a régió egyik legnagyobb munkáltatója, jelenleg 2021 embert foglalkoztat. Ebből márciusban 156-an voltak Zselízen. Anna Brokešová a lévai járási Munka- Szociális- és Családügyi Hivatal szóvivője megerősítette, a garamtolmácsi vállalat 54 embert érintő tömeges elbocsátást jelentett be, mely júliustól októberig tartott volna. A menedzsment kérésére viszont kitolták az időpontot, egészen 2011. február végéig.

További részletek az Új Szó nyomtatott kiadásában!

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?