Megoldódhat az illegálisan épült roma telep körüli probléma

Krasznahorkaváralja |

<p>Megoldást javasol a romaügyi kormánybiztos hivatala a Krasznahorkaváralján illegálisan épített házak ügyében. A telkekért bérleti díjat fognak fizetni a romák. A programról Peter Pollák romaügyi kormánybiztos tájékoztatott a héten.</p>

A projekt célja a tulajdonjogi viszonyok rendezése a roma közösségekben, lényege az egyszerű birtokrendezés az érvényes jogszabályok szerint. „Az alapfilozófia a telekcsere, az állami vagy községi tulajdonban lévő telkekre cseréljük az érintett területeket. A telkekért azonos értékű területet ajánlunk fel Krasznahorkaváralja kataszterében” – magyarázta Peter Pollák, majd hozzátette, a projekt megvalósítása csak a Szlovák Földalap és a községek együttműködésével lehetséges. „Nem szeretnénk kényszeríteni senkit, de reméljük, a telektulajdonosok többsége hajlandó lesz a cserére” – mondta Pollák.

A krasznahorkaváraljai péró körüli problémák megoldásával munkacsoport foglalkozik, 30 ezer euróban határozták meg a költségeket. „A bérleti díjat a kapott juttatásokból fizetik, amit a munkaügyi hivatal egyenesen a községnek utal át, és az önkormányzat kifizeti a részleteket a földalapnak” – nyilatkozta Pollák, és hozzátette, azok a romák, akik szeretnék rendezni a tulajdonjogokat, kénytelenek lemondani a segélyük egy részéről, hogy fizetni tudják a bérleti díjat. A kormánybiztos szerint egy éven belül el kell fogadniuk ezt a megoldást, ha nem szeretnék, hogy lebontsák a házukat, aminek költségeit ráadásul maguknak kell állniuk. Pollák hozzátette, a vonatkozó törvény egyébként épületekről szól, nem pedig viskókról.

Bollo Péter, Krasznahorkaváralja polgármestere közölte, vannak ellenzői is a projektnek, de a romák többsége pozitívan áll hozzá. „Örülök, hogy végre elkezdtek foglalkozni ezzel a problémával. Fontos, hogy a kormányhivatal tárgyalásokat kezdjen a Szlovák Földalappal, ahonnan a község az érintett területekre cserélhető telkeket kaphat, mivel a falunak nincsenek felkínálható részei” – mondta Bollo Péter. (SITA, za)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?