Megmentette barátja életét a párkányi diák

Párkány. Hősök nem az akciófilmekben és a videojátékokban teremnek. Ez a szó egy csendes, vékony, 15 éves diákra is illik, akiről pedig senki sem feltételezné, hogy vészhelyzetben biztosan számíthatunk rá. Ő maga a „hős” szót túlzásnak tartaná. Ám aki egy magasból lezuhant, áramütött társán segít, az a legtöbbet tette. Életet mentett.

Pintér Sándor, a Párkányi Kereskedelmi Akadémia diákja csendesen, szerényen válaszol kérdéseinkre, pedig 2006-ban az ifjúsági kategóriában ő lett az Év Életmentője. A kitüntetést a múlt héten vette át Pozsonyban, a Prímáspalotában.

Amikor felidézzük a tavaly történteket, egyszerű, keresetlen szavakkal mondja el annak a majdnem tragédiába forduló nyár végi napnak a legfeszültebb pillanatait.

Áramütés érte, lezuhant

Épp a haverokkal bringáztunk a vashídnál (a Párkány és Garamkövesd közti vasúti híd), és a srácok szóltak, hogy meg akarják nézni a vonatot. Hárman felmásztak a hídszerkezet tetejére. Egyszer csak durranást hallottam, szikrákat láttam, és villamos kisülést. Visszarohantam, hogy megnézzem, mi történt. Dolník Ricsi akkor már a sínek mellett, a köveken feküdt, és mindenki azt kiabálta, hogy meghalt. A többieket a közelben lévő hétvégi házikókhoz küldtem, hogy segítséget hívjanak, én pedig Ricsihez siettem, kézzel és a sapkámmal oltottam az égő ruháját. Levettem róla a ruhadarabokat, hogy ne égjenek a bőrébe, s elhúztam a sínektől. A táskámat és a cipőjét a feje alá polcoltam, s mivel nagyon vérzett a feje, zsebkendőkkel próbáltam csillapítani a vérzést. Közben hívtam a mentőket, s nyugtattam őt. Elég súlyos helyzet volt, Ricsi ugyanis egy ideig nem lélegzett, majd vett egy mély lélegzetet, sírni kezdett, rángott az áramütéstől. A fejét is nagyon beütötte. A mentők szerencsére gyorsan a helyszínre értek, Érsekújvárba, később pedig Pozsonyba szállították Ricsit. Azokban a percekben csak az munkált bennem, hogy mindenképp segítsek rajta – mondta el lapunknak Pintér Sándor.

Közvetlenül a baleset után Sanyiék Ricsi szüleivel is találkoztak, mert ők épp a hétvégi házukba igyekeztek, s még a mentőt is a helyszínen találták.

Természetes, hogy segítettem

Sanyitól megtudtuk, Ricsi már jól van, iskolába jár, időnként bringázik is a csapattal. Sándor az eset után körülbelül egy hónappal otthon is meglátogatta a barátját, a kórházba ugyanis csak a szüleit engedték be.

Furcsa volt akkor találkozni, Ricsi megköszönte, amit érte tettem. De nekem természetes, hogy azt tettem, amit, hiszen a barátság arról szól, hogy segítsük, sose hagyjuk cserben egymást. Szerintem a srácok is ugyanezt tették volna, ha velem történik valami hasonló – mondja csendesen Sándor.

A csapat azóta is összetart, a terepkerékpározás a hobbijuk. Sándor is ezt a sportot űzi, s mint elmondta, jó lenne, ha volna Párkányban lenne egy akadálypálya, ahol gyakorolhatnának. Gyakori az esés, kell a védőfelszerelés és a sisak, bár igaz, ezt nem mindig teszik fel. Ugyanakkor ha bármi baj történik, azonnal segítenek egymásnak.

A baleset után gyakran fogott el rossz érzés, ha a híd közelében bringáztunk, de már feldolgoztam magamban a történteket. Az a lényeg, hogy Ricsi meggyógyult – mondja Sándor. Szerinte a kerékpározás életforma, persze azóta sokkal körültekintőbbek. Sanyinak tetszik a középiskola, s főképp a német nyelv érdekli.

Nem tettem semmi rendkívülit, egy barátom életéről volt szó – mondja Pintér Sándor.

Magához rántotta a magasfeszültség

Richárdot valójában a magasfeszültség, azaz annak mágneses tere rántotta magához. – Ő volt a legközelebb az elektromos vezetékhez. A mobiltelefonja a nyakában lógott, s a rendőrök szerint ez is közrejátszott a balesetben – idézte fel a történteket az életmentő diák. (buch)