Megint kevesebb a magyar kiselsős

Pozsony |

<p>Idén sem állt meg a magyar alapiskolákba beíratott magyar elsősök számának zuhanása: helyszíni adatgyűjtésünk alapján már 3300 alá esett - a 90-es évek végén még mintegy 4500 kisdiák kezdte meg általában az iskolát. Állítólag 2009-ben megfordul a kocka.</p>

A lapunk által végzett felmérés alapján egyre kevesebb elsőssel kezdenek a magyar alapiskolák. A legszámottevőbb zuhanás a tőketerebesi rágióban, valamint a két legnagyobb arányban magyarok által lakott járásban tapasztalható: a Komáromiban 12,3%-kal, a Dunaszerdahelyiben pedig egyötödével kevesebb a magyar elsős, mint amennyi 2006-ban volt. A két évvel ezelőttihez képest javult viszont a helyzet az Érsekújvári és a Rimaszombati járásban is. A visszaesés egyik legfőbb oka az alacsony gyermekszületési számban keresendő, s csak találgatni lehet, az ilyen mértékű zuhanás mennyire írható a gyermeküket, gyermekeiket szlovák iskolába járató magyar szülők rovására.
„Nincsenek olyan kimutatásaink, hogy növekedne azoknak a szülőknek a száma, akik magyarként szlovák iskolába íratják gyermeküket“ - mondta lapunknak Szigeti László MKP-képviselő. Úgy véli, 2009-ben megfordulhat a kocka, a statisztikai hivatal szerint ekkor nőhet újra az elsősök száma. A volt oktatási miniszter úgy tudja, nem annyi kiselsős kezdte meg a tanévet, mint amennyit szerkesztőségünk összesítése tartalmaz, hanem kétszázzal több. Szigeti ezt a Rákóczi Szövetség által gyűjtött adatokra támaszkodva mondta. Regionális munkatársaink az elmúlt napokban megszólították az összes szlovákiai magyar iskolát - az adatok az általuk megadott számsorokat tartalmazzák.
Munkatársaink nem ellenőrizhették az igazgatók által megadott számok hitelességét. Emellett voltak iskolák, ahol az elsősök közé nemcsak az iskolakezdőket, hanema bukott tanulókat is beszámították az igazgatók. (MSZ)

A részletes adatokat a Szülőföldünk című melléklet mai számában, az Új Szó nyomtatott kiadásában olvashatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?