<p>Bejuthatnak az Online Demokrácia Activity (ODA) nemzetközi verseny döntőjébe a Hidaskürti Magán Szakközépiskola diákjai. A projekt témája az idő, megalkották a jövő iskoláját.</p>
Megalkották a jövő iskoláját Hidaskürtön
A hidaskürti szakiskola New Age csapata öttagú: Szabó Péter Pál, Molnár Melinda, Mészáros Barbara, Bartalos Nikoletta marketingszakembernek tanul, Szabó Ilonka kozmetikus-stylist lesz. A csapat mentora, az iskola tanára Kontár Piroska. „A verseny célja, hogy a fiatalok megismerjék a demokrácia elveit, hogy ne csak ússzanak az árral, hanem képesek legyenek kezükbe venni az irányítást” – nyilatkozta lapunknak a mentor. A New Age csapat fő témája az idő. A háromfordulós megmérettetésen a múltat, a jelent és a jövőt mutatták be. Az első körben bemutatkozó videót készítettek, majd megtervezték a csapat logóját, amelyben a felkelő nap az új kor eljövetelét szimbolizálja. A második forduló az 1956-os forradalomról szólt. A forradalom témájával kapcsolatban különböző generációkat szólaltattak meg. A harmadik forduló keretében konferenciát szerveztek arról, hogy a diákok szerint milyen lesz a jövő iskolája. „A beszélgetést online valósítottuk meg. Megbeszéltük, milyen lehet a tökéletes diák és tanár, és elkészítettük a 12. osztály órarendjét. Egy számítógépes játék segítségével pedig megépítettük álmaink iskoláját” – mondta Kontár. A bemutatkozó videó témája egy nap 24 órája volt, amelyben a mentor egy napját mutatták be. „Azt akartuk sugallni, hogy a mentornak minden pillanatban a csapat jár a fejében” – magyarázta Kontár Piroska. A videót Szabó Péter Pál rögzítette és vágta meg. Az utolsó megmérettetést december 10-én, Budapesten rendezik, ide az első öt helyen végzett és a közönségdíjas csapat jut el. A dobogós helyen végző csapatok Strasbourgba utazhatnak. Szavazni a verseny hivatalos oldalán vasárnap estig lehet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.