Megalkották a jövő iskoláját

HidaskürtBejuthatnak az Online Demokrácia Activity (ODA) nemzetközi verseny döntőjébe a Hidaskürti Magán Szakközépiskola diákjai.

Hidaskürt

Bejuthatnak az Online Demokrácia Activity (ODA) nemzetközi verseny döntőjébe a Hidaskürti Magán Szakközépiskola diákjai. A projekt témája az idő, megalkották a jövő iskoláját.

A hidaskürti szakiskola New Age csapata öttagú: Szabó Péter Pál, Molnár Melinda, Mészáros Barbara, Bartalos Nikoletta marketingszakembernek tanul, Szabó Ilonka kozmetikus-stylist lesz. A csapat mentora, az iskola tanára Kontár Piroska. „A verseny célja, hogy a fiatalok megismerjék a demokrácia elveit, hogy ne csak ússzanak az árral, hanem képesek legyenek kezükbe venni az irányítást” – nyilatkozta lapunknak a mentor. A New Age csapat fő témája az idő. A háromfordulós megmérettetésen a múltat, a jelent és a jövőt mutatták be. Az első körben bemutatkozó videót készítettek, majd megtervezték a csapat logóját, amelyben a felkelő nap az új kor eljövetelét szimbolizálja. A második forduló az 1956-os forradalomról szólt. A forradalom témájával kapcsolatban különböző generációkat szólaltattak meg. A harmadik forduló keretében konferenciát szerveztek arról, hogy a diákok szerint milyen lesz a jövő iskolája. „A beszélgetést online valósítottuk meg. Megbeszéltük, milyen lehet a tökéletes diák és tanár, és elkészítettük a 12. osztály órarendjét. Egy számítógépes játék segítségével pedig megépítettük álmaink iskoláját” – mondta Kontár. A bemutatkozó videó témája egy nap 24 órája volt, amelyben a mentor egy napját mutatták be. „Azt akartuk sugallni, hogy a mentornak minden pillanatban a csapat jár a fejében” – magyarázta Kontár Piroska. A videót Szabó Péter Pál rögzítette és vágta meg. Az utolsó megmérettetést december 10-én, Budapesten rendezik, ide az első öt helyen végzett és a közönségdíjas csapat jut el. A dobogós helyen végző csapatok Strasbourgba utazhatnak. Szavazni a verseny hivatalos oldalán vasárnap estig lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?