Még nem lokalizálták a csöllei tüzet, nyolc tűzoltó megsérült

tűz Csölle

Egyelőre nem sikerült lokalizálni a kiterjedt csöllei (Rovinka) tűzesetet, ez várhatóan néhány órán belül megtörténik.

A feltételezések szerint csak éjszaka vagy a hajnali órákban sikerül teljesen eloltani a tüzet – jelentette be rövid sajtótájékoztatóján Pavol Mikulášek, az Országos Tűzoltó- és Mentőszolgálat igazgatója. Hozzátette, az oltás során nyolc tűzoltó könnyebb sérülést szenvedett.

A tűz reggel ütött ki a Majerská utcai raktárban, ahol polietilént és raklapokat tárolnak. A tűz átterjedt más közeli raktárakra és csarnokokra is. A környező épületek hűtik, a tűz nem terjed tovább.

„Még nem lokalizáltuk a tüzet” – mondta Mikulášek, és hozzátette, a tűzoltók megpróbálják eltávolítani a leégett épületek konstrukcióját, és az éjszaka folyamán lokalizálni a tűzfészket. „Jelenlegi kijelenthető, hogy a tűz nem fog tovább terjedni” – jegyezte meg.

Az oltás során nyolc tűzoltó könnyebb sérüléseket szenvedett – mondta az igazgató. Összesen több mint 180 hivatásos és önkéntes tűzoltó dolgozik a helyszínen. A rendőrség és a nyitrai (Nitra) polgári védelem munkatársai is a terepen vannak, a levegő minőségét ellenőrzik.

A mért értékek alapján az érintett területet evakuálták, a környéken lakók nincsenek veszélyben. Egy evakuációs autóbusz is készenlétben áll.

„A nyitrai polgári védelem ellenőrző vegyi laboratóriuma méréseket végzett a környező területeken, és közvetlenül a tűz helyszínén is. Nem mutatták ki a levegőben a veszélyes anyagok megnövekedett koncentrációját” – mondta Katarína Križanová, a HaZZ szóvivője. Hozzátette, hogy a raktárban 700 tonna műanyag és 1500 fa raklap ég. A tűzoltók valószínűleg péntek reggelig a terepen dolgoznak.

A kiterjedt tűz és a sűrű fekete füst miatt Csölle, a környező települések és Pozsony egyes városrészeinek vezetése azt tanácsolja a lakosoknak, hogy zárják be az ablakokat, és ha lehet, ne tartózkodjanak a szabadban.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?