Még mindig nincs főellenőr Tőrén

Egyetlen jelölt vállalta volna a főellenőri feladatokat a kényszerfelügyelet alá vont lévai járásbeli Tőrén, de nem választotta meg a testület.

Egyetlen jelölt vállalta volna a főellenőri feladatokat a kényszerfelügyelet alá vont lévai járásbeli Tőrén, de nem választotta meg a testület. Tavaly novemberben iktat-ták be Tőre új polgármes-terét, Margaréta Bogárovát, a község egykori könyvelőjét.

Tőre

Az időközi polgármester-választásra azért volt szükség, mert Jozef Bogárt, a község korábbi vezetőjét, a jelenlegi polgármester asszony férjét csalás miatt jogerősen elítélték, egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az öt független képviselőből álló testület még a polgármester beiktatása előtt szavazott arról, hogy az önkormányzati törvénnyel összhangban létrehozzák a közérdekvédelmi bizottságot, és pályázatot írnak ki a főellenőr megválasztására. A 228 lakosú községnek hat éven át nem volt főellenőre, jelenleg a pénzügyminisztérium által megbízott kényszerfelügyeleti biztos ellenőrzi a település könyvelését és írja alá a számlákat. A falu végrehajtási szakaszban lévő tartozása 2012 és 2016 között meghaladta a 74 ezer eurót. Zsidó Zoltán, a Szlovákiai Városok és Falvak Lakossága Egyesületének (ZOMOS) képviselője volt az egyetlen jelölt, aki megpályázta a meghirdetett főellenőri posztot, de nem járt sikerrel. Öt képviselőből hárman szavaztak ellene. „Azok a képviselők, akik ellenezték főellenőrré választásomat, azzal indokolták ezt, hogy elfogult vagyok. A ZOMOS egyik kiadványában megjelent írással indokolták állításukat” – mondta Zsidó Zoltán. A főellenőrjelölt elmondta továbbá, hogy a testület tagjait elsősorban az érdekelte a meghallgatásakor, hány évre visszamenőleg ellenőrzi, hogy Tőrén hányan nem fizették évekig a helyi adókat és illetékeket. „Kíváncsiak voltak továbbá, tervezek-e községi vagyonvizsgálatot, mivel az audit nagyon sok pénzbe kerülne egy ilyen kis település számára” – mondta Zsidó Zoltán.

A Segítsünk magunkon (Pomôžme si sami) kiadványban olyan községek történeteit foglalták össze, melyekben a ZOMOS képviselői az egyes testületek tagjainak segítéségére voltak. Tőre esetében éppen Zsidó Zoltán volt az, aki Peter Valkovskýt, a község vezetésével ideiglenesen megbízott polgármestert és Dalibor Valkovský képviselőt tanácsokkal látta el a kilátástalan helyzetben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?