Még mindig nincs döntés az R4-es útról

R4-es
Eperjes |

Még mindig nem dőlt el, milyen megoldást választanak az északi R4-es elkerülő út második szakasza, a Nagysáros (Veľký Šariš) és Kapi (Kapušany) közti kereszteződés megépítésére.

Michaela Michalová, a Nemzeti Autópálya-társaság szóvivője lapunknak elmondta, a döntés elsősorban a költségektől függ, és hozzátette, nem kizárt, hogy az építkezés késni fog. „Október elején tárgyaltak az illetékesek. Az autópályatársaság vezetősége bemutatta az Okruhliak nevű alagút aktualizált modelljét, melyet az NDCon Praha cég dolgozott ki” – közölte lapunkkal Michalová. A városi hivatal által kidolgoztatott tervezetet már csak az önkormányzati képviselőknek kell jóváhagyniuk. A gond az, hogy a dokumentumban olyan új elemek is vannak, melyek meghatározzák az északi kerülő végleges tervét. A döntést közlekedési és gazdasági felmérések fogják megelőzni. A városban végzett kutatások és felmérések eredményei alapján a szakemberek szerint egyre valószínűbb a teljes profilú szakasz kivitelezése.

„A frissített analízis szerint a félprofilos megoldás nem lenne elegendő, valószínű, hogy sokkal több baleset és forgalmi dugó lenne a városban. A teljes profilú, kétsávos utak a városi forgalom intenzitását is csökkentenék” – magyarázta Michalová. Hozzátette, hogy a teljes profilú szakasznak köszönhetően a környezeti behatások is minimalizálhatók. „A félprofilos megoldást mellett csupán az alacsonyabb költségvetés szólna” – mondta Michalová, aki szerint az ügyben kompetensek még az év végéig meghozzák a döntést. „Az autópályatársaság a teljes profilú megoldás felé hajlik” – nyilatkozta lapunknak a vállalat szóvivője. Ha a kerülőút második szakaszának építését teljes profilban folytatnák, már 2019 tavaszán, de ha félprofilban, akkor csak az év végén kezdődhet el az építkezést kivitelező cégek kiválasztásához szükséges nyilvános közbeszerzés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?