Még egy kemény telet már nem bír ki a zeherjei református templom

Hogy mennyi viszontagságon, bajon és megrázkódtatáson ment át az elmúlt évszázadok alatt egy-egy falu Gömör-Kishont egykori vármegyében, senki nem tudná számát adni. ĺgy van ezzel Zeherje község is, amely Rimaszombat városától kelet-északkeleti irányban fekszik, egy csodálatos természeti környezetben, a Pokorágyi Tábla és a Vályi Dombvidék találkozásánál. Egy kis ékkő ez a falu, a rimaszombatiak úgy emlegetik, mint igazi jó szomszéd falut. A történelem is igazolja ezt a mondást, hiszen amikor az 1771-ben Rimaszombatban végbement vallási békétlenség miatt a reformátusoktól császári parancsra elvették a templomot, a zeherjeiek adtak helyet a rimaszombati gyülekezet istentiszteleteinek. Zeherje első írásos emléke 1320-ból való, a település környéke azonban már az eneolit korszakban valamint a középső és kései bronzkorban is mondhatni sűrűn lakott volt. A középkor vége felé a Derencsényi család birtokaiként jegyzik az iratok, majd ozsgyáni földbirtokosok nyertek itt tulajdont. 1441 és 1460 között a kelyhesek, a husziták hadinépe uralta Rimaszombatot és környékét, erre az időre teszik a zeherjeiek templomuk építésének idejét. A helyben élő legenda szerint az egyik kelyhes vezért is itt temették el, sírkövének helyét ötven évvel ezelőtt még megtalálták az akkori festéskor, azonban már senki nem tudja pontos helyét megmutatni. Ez az az épület a faluban, amely egyszerre gond is és öröm is. A Gömöri Múzeum 1988-as Híradójában eredetileg gótikus építményként említi a templomot. Ezt a meghatározást annak idején a templomhajó ablakainak jól megmaradt csúcsíves kőelemeiből lehetett egyértelműen meghozni. A XIX. században ez a templom nagyméretű átépítésen ment át, ekkor építették hozzá a klasszicista stílusú tornyot, amit ma már zeherjei ferde toronyként emlegetnek, ugyanis az elmúlt másfél évszázad alatt valamilyen építési – számítási – alapozási hiba miatt a torony lassan kifelé, a falu felé dől. Állapota a műemlékvédők és a statikusok szerint enyhén szólva is kritikus, ami tulajdonképpen azt jelenti, menthetetlen és életveszélyes. A templomot emiatt, valamint beázás és omlásveszély miatt jó pár éve nem használják istentisztelet céljaira. A faluban az elmúlt negyven, ötven év alatt óriási változás ment végbe. A II. világháború után a módosabb családokat kitelepítették, a szövetkezetesítés felhígította az őslakosságot, s mára Zeherje község oda jutott, hogy már kevesebb mint 20 százaléka magyar, tehát hivatalosan is elveszíti kétnyelvűségét. Történik ez biztosan majd mindazok örömére, akik ennek a falunak az egyik kis parkjában, kétembernyi magas kettős keresztet állítottak fel, hármas halomra. Igaz a hármas halom kőből van és semleges színű, a kettős kereszt meg fából, ami természetes színében pompázik. Nincs arról információm, mibe kerülhet egy ilyen emlékhely, de hogy harminc négyzetméternyi hódfarkcserépből készült tetőt meg lehetett volna javítani belőle, abban majdnem biztos vagyok. Mert a becslések alapján ennyi tetőfelületet rongáltak meg vagy készakarva, vagy csupán a templomba való betörés szándékával, vagy unatkozó barbárságból azok a nem igazán bennszülöttek, akikből egyre több van a faluban. Néhányukkal ottjártamkor találkoztam, amint röhincsélve próbálták meg berúgni a templom ajtaját. Magyarul már nem igazán értettek, de szlovákul sem tudtam velük boldogulni. Az a tizenöt, húsz református, aki még az egykori paplakba el-elmegy istentiszteletre nagy ünnepeken, nem képes megőrizni, felújíttatni, rendbetenni a templomot. Ebben a felújításban nyújthat segítséget viszont egy a közelmúltban történt felfedezés. A rimaszombati székhelyű, a Szlovákai Református Keresztyén Egyház Tudományos Gyűjteményei elnevezésű, a szlovákiai reformátusság történetét kutató, feldolgozó és dokumentáló intézmény munkatársai július közepén a zeherjei református templom hajójának nyugati oldalán sikeresen feltárták az egykori, gótikus kapubejáratot. A három méter magas és két méter széles, bélelt, későgótikus stílusban épült kaput valószínűleg még a reformáció elterjedése előtt készíthették. Az ugyanis majdnem teljesen bizonyos, hogy a zeherjei templomot nem a husziták építették, nem eleve kelyhes vagy református templomnak épült. Ezt a tényt az is alátámasztja, hogy a tudományos gyűjtemény munkatársai a templom belső terének megfigyelésekor a nemrégiben az északi falról leemelt I. világháborús emléktábla helyén középkori freskónyomokat fedeztek fel, sajnos nagyon rossz állapotban. A most megtalált egykori kapubejárat ugyancsak impozáns, méreteiben és díszítésében sem hétköznapi és ugyancsak gazdag javakról vagy egykori templomfenntartóról tanúskodik. Egy átépítési fázis is megfigyelhető volt a feltárás folyamán. A csúcsíves, hornyolt kapuívet még valamikor a reneszánsz vagy a kora barokk korszakban átalakították, négyszögletű kapubejárattá tették, egy fából készült keresztgerendát helyeztek bele, a gótikus hornyokat pedig bevakolták. Valószínűleg ez már a reformátusok keze nyomát viseli, az ő puritán hitvallásuknak, templomjavító-átépítő munkájuknak eredménye. Ez az új felfedezés talán megmentheti az egész templomot. A falubeliekkel közösen most azt kell megszervezni, eltervezni, hogyan és miként lehetne megmenteni a templomot. Az biztos, hogy nem lesz könnyű feladat. A torony életveszélyes, a hajó tetőszerkezete még egy kemény telet már nem bír ki. Hogy az alig húsz főnyi gyülekezet nem képes már saját erejéből megmenteni az ősök templomát, az tény. Sajnos nem tízezrekről van szó, hanem komoly százezrekről. Hogy lesz-e rá a közeljövőben pénz, nem tudni. A hívek szeretnék megmenteni, az egyház számára is fontos, s most, az új tények ismeretében talán nagyobb figyelmet kaphat a templom. Ott, abban a faluban, amelynek községtáblájáról a törvények értelmében immár le kell kerülnie a magyar feliratnak.