Még az ágazaton belül is mostohagyerekek

Nálunk az állam nem adja ingyen az öntözővizetA szerző felvételeKi ne hallott volna az ímelyi és a naszvadi zöldpaprikáról, a Marcelháza, Negyed, Farkasd, Mad térségében termesztett ízes paradicsomról, a gútai, hidaskürti görögdinynyéről vagy arról, hogy a vöröshagyma hazai termesztéséhez a Csallóközben vannak a legjobb feltételek. A zöldségtermesztés egykor – bár sok munkával és lemondással járt – jelentős jövedelemforrás volt. Aki éjt nappallá gürizett, néhány év alatt összehozhatott gyermekeinek egy takaros házat akár a pozsonyi „rózsadombon” is.

ZSUGORODÓ ÜLTETVÉNYEK

A kilencvenes évek elején minden megváltozott. Egymás után szűntek meg a hazai konzervgyárak, a cseh– szlovák határ megvonásával és ténylegesítésével pedig a dél-szlovákiai zöldségtermesztők elveszítették legfőbb piacukat. Sok ház mellől végleg eltűntek a fóliasátrak, igaz alakult néhány magántársaság is, amely a helyi zöldségtermesztési hagyományokra építve olyan nagyüzemi kertészeteket hozott létre és olyan intenzív termesztési technológiákat honosított meg, amilyenekről korábban a környéken nem is álmodtak. A legfrissebb statisztikai kimutatások mégis olyan nagymértékű zöldségtermesztési területzsugorodásról árulkodnak – még az olyan hagyományos zöldségtermelő régióban is, mint amilyen a Komáromi járás –, amelyek láttán az agrárközgazdászok és a táplálkozási szakértők már-már felszisszennek. Hiszen amíg 2001-ben a járásban még 3527 hektáron foglalkoztak szabadföldi zöldségtermesztéssel, addig tavaly már csak 3140 hektáron, idén pedig mindössze 2980 hektáron, miközben az üvegházak és a fóliák összterülete is tovább csökkent megközelítőleg 19 hektárra. Szakértői előrejelzések nem zárják ki azt a lehetőséget sem, hogy a tipikusan zöldségtermesztésre alkalmas térségből egy-két éven belül teljesen eltűnik a zöldségtermesztés.

KISZOLGÁLTATOTT HELYZETBEN

Forró Béla, a szlovákiai zöldségtermesztők uniójának újonnan megválasztott elnökségi tagja szerint a számok a zöldségtermesztők kiszolgáltatottságáról árulkodnak. A költségek megtöbbszöröződtek, miközben a felvásárlási árak tízegynéhány éve semmit sem változtak. Nehezítették a termelők helyzetét a gomba módra szaporodó áruházláncok is, amelyek központi felvásárlást folytatva nem érzik kötelességüknek, hogy a pultra kerülő friss zöldséget, gyümölcsöt a helyi vagy legalább a hazai termelőktől vásárolják meg, még ha az mennyiségben és minőségben megfelel követelményeiknek. Ellenkezőleg, a többi áruházzal folytatott árkedvezmény-versenyüket általában a termelők rovására valósítják meg. Igaz, ez nemcsak Szlovákiában alakult így, és nem csupán a zöldség-gyümölcs ágazatra vonatkozik, hanem a többi mezőgazdasági termékre is igaz.

A zöldségtermesztők, főleg az intenzíven termelést folytatók (számuk megközelítőleg négyszázra tehető) ugyan tudatosítják, hogy egyedüli kitörési lehetőséget a helyzetből a termelői-értékesítői szervezetek (tészek), társulások hozhatnának, az összefogási kísérletek mégis rendre kudarccal fejeződnek be. A meglévő négy-öt társulásban pedig – a termelők forgótőkehiánya miatt – nem tudják maradéktalanul betartatni a tagokkal a társulási feltételeket. Azt, hogy csak a tészen keresztül adják el termésüket és csak az előre megegyezett áron. Forró Béla ezt főként a termelők szétaprózottságával, széthúzásával, az akut tőkehiánnyal és a szakhatóságok által az ágazattal szemben tanúsított általános érdektelenséggel magyarázza. Miroslav Sudický, a marcelházi Vita-Zel társaság társtulajdonosa szerint nehezíti a zöldségtermesztők összefogását az a tény is, hogy gyakran 20–40 fajta terménnyel is foglalkoznak, míg például a tej-, a burgonya- vagy a hústermelőknek, csak egy termény kitermelésére és eladására kell összpontosítaniuk. Szerinte ezért is igényelne ez az ágazat nagyobb figyelmet és támogatást az állam, pontosabban a szaktárca részéről. Egy szakmai konferencián Sudický meggyőződésének adott hangot: a zöldségtermesztők majd akkor alapítanak tészeket vagy csatlakoznak a meglévőkhöz, ha a nagy üzletláncok felfalják a kis és a közepes méretű boltokat. Hasonlóan fogalmazott Pastorek Sándor, a komáromi regionális agrárkamara elnöke is egy lapunknak adott korábbi nyilatkozatában: szerinte akkor jön el a társulások ideje, amikor „a zöldségtermelők saját bőrükön érzik meg, hogy a kertészkedésből eredő jövedelmük épp hogy fedi az önköltségeket, esetleg alul is múlja azokat. Félő azonban, hogy ebben az esetben végleg hátat fordítanak a zöldségtermesztésnek, ami nagy kár lenne.”

A kialakult helyzet csak az üzletláncoknak kedvez, amelyek még profitálnak is abból, hogy beszállítóik széthúznak, a gyorsabb pénzszerzés érdekében egymást túllicitálva csökkentik áraikat, valódi terméktanács híján nincsenek megbízható információik a piaci kínálatról és a zöldségárak várható hazai és külföldi alakulásáról. Ennek köszönhetően úgy le tudják verni felvásárlási áraikat, ahogy azt üzleti érdekeik diktálják. Ehhez jönnek még pluszban a beszállítókra átruházott egyszeri vagy rendszeres társfinanszírozási kötelezettségek: a több ezer koronát kitevő áruházankénti beugró, miközben egyes láncok az első szállítmányt grátisz kérik; a számlázási kedvezmények, amelyek a fizetendő pénz 1-2 százalékáig is terjedhetnek; vagy a reklámköltség, holott általában külön is kiszámlázzák a prospektusokban vagy szórólapokon való megjelenés díját (ahány termék a katalógusban, annyiszor 3-5 ezer korona, és ahány áruháza van az adott láncnak, annyiszor x ezer korona). Az üzletláncok ugyanakkor olyan minőséget, csomagolást és szállítási fegyelmet követelnek meg, amit bizony nem könnyű teljesíteni. Nem történhet meg például, hogy a láda aljába apró paradicsom vagy görbe paprika kerüljön az osztályozott helyett; a szállítmány ne a szerződésben meghatározott órában érkezzen; a teherautó rakterében a megengedettnél nagyobb hőfok, a rakomány pedig hiányos legyen. Az üzletláncok ezen felül részesedést is kérnek – s nem is keveset – a termelőktől az elért forgalom után. Ugyanakkor az átvett termények ellenértékét általában csak 30-45 nap után térítik meg (más élelmiszergyártóktól úgy tudjuk, hogy a tartós élelmiszereknél a fizetési határidő akár a 60-90 nap is lehet). Egy kicsit jobb beszállítási feltételeket állítanak az áruházláncok a termelőkkel szemben akkor, ha nem a termelő kínálja termékét az üzletláncnak, hanem fordított a megkeresés, mert épp hiányzik valami pultjairól. Ilyen helyzet azonban csak ritkán fordul elő.

„Hiénák, hihetetlen módszerekkel elvonják tőlünk a hasznot, a filléreket, amelyek számunkra nagy forgalom esetén a befektetés, a fejlesztés forrásai lehetnének” – fakadt ki az egyik több száz hektáron gazdálkodó zöldségtermesztő társaság vezetője. A jellemzéssel Borvák András, az 1998-ban létrehozott, tészként csak 2000-től működő ógyallai Zlovzel ügyvezető igazgatója is egyetértett. Ugyanakkor ő is elismeri, hogy ma már nálunk sem lehet – még a friss zöldség esetében sem – az üzletláncokat megkerülni, vagy figyelmen kívül hagyni. Ellenkezőleg, a hazai és külföldi vásárlási, fogyasztói szokások is az áruházláncok mind nagyobb szerepére, súlyára utalnak. Példaként Dánia említhető, ahol az üzletláncok részesedése az eladott termékeken eléri a 90 százalékot, de már Csehországban is ez az arány 60 százalék körül mozog.

DOTÁCIÓ CSAK TÉSZEKNEK

Persze, társulni nem csupán a nagykereskedőknek való kiszolgáltatottság megszüntetése érdekében kell és érdemes. Az Európai Unióban számos központi támogatás kedvezményezettje csak tész lehet, egyéni vállalkozó nem. Ha zöldségkertészeteink, -termelőink fel akarnak készülni az unió május 1-jei bővülésére, nincs vesztegetni való idejük. Úgy tűnik, tudatosítja ezt a Szlovákiai Zöldségtermesztők Uniójának tavasszal megválasztott új vezetése is, amely elődjei gyakorlatával szakítva felgyorsította a csatlakozással összefüggő felkészítését tagjai számára. A gondok azonban – úgy vélik – túlontúl nagyok, a feladatok pedig nehezek és szerteágazóak ahhoz, hogy azokat az unió egyedül a szaktárca vagy az állam hathatós segítsége nélkül megoldja. Össze is foglalták azokat a problémaköröket, amelyek megoldásához az agrár vagy más tárca segítségét kérik, ám kielégítő választ egyelőre nem kaptak. Forró Béla csalódott: „Szakmai szervezetünk vezetésének február óta csak a múlt héten sikerült először találkoznia a földművelésügyi miniszterrel” – fogalmazott a fiatal vállalkozó, aki két, máig sikeresen működő, EU-mércék szerint is kimagasló teljesítményt nyújtó zöldségkertészeti társaság megálmodója és kivitelezője volt. Lapunk értesülése szerint a minapi találkozót a zöldségtermesztők annak apropóján érték el, hogy a zöldségtermesztőkről az aszálykárenyhítés kapcsán mind a minisztérium, mind az agrárkamara megfeledkezett. Ma Forró is úgy érzi, hogy ágazatukat még az agrártárcán belül is mostoha gyerekeknek tartják. „A magyar földművelésügyi minisztériumban egész szakosztály foglalkozik a zöldségtermesztéssel, az információáramlás mindkét irányban folyamatos és naprakész. A szlovák minisztériumban mindössze hárman, de bármit kérünk tőlük, egyetlen konkrét kérdésünket sem tudják megválaszolni. Időnként már-már úgy érezzük, fent nem is tudnak létezésünkről”. Vendéglátóm elismerte, hogy a zöldségtermesztők szakmai szervezete sem működött eddig igazi érdekvédelmi szervezetként, ám ez reményei szerint a tavaszi vezetőségcsere után megváltozik. Ugyanakkor kétségbe vonja, hogy tagjaik fel tudják venni az ár- és költségversenyt például a magyar vagy az osztrák kollégáikkal, akik a zöldségkertészetben nélkülözhetetlen és jelentős tételt kitevő öntözővizet már most ingyen kapják. Hasonlóképpen nyilatkozott lapunknak Horváth Péter, a zöldségtermesztők uniójának alelnöke is.

Az EU-csatlakozás új követelmények elé állítja a kis- és a nagytermelőket egyaránt. A zöldségtermesztők uniójának új vezetése értelemszerűen csak tagjaik belépésre való felkészítését, az ottani gazdálkodási feltételekhez való igazodást tűzte ki legfontosabb feladatául. Az egy-két hektáros esetleg egy-két fóliasátorral rendelkező, de piacra is termelő kistermelőkről mintha mindenki megfeledkezne. Rövid közvélemény-kutatásunk során arra jutottunk, hogy ez a réteg – bár még mindig jelentős piaci részesedéssel bír –, vajmi keveset tud az EU-ban érvényes közegészségügyi és minőségi elvárásokról, melyekhez nekik is igazodniuk kell, ha a jövőben folytatni kívánják jobbára jövedelemkiegészítésként végzett tevékenységüket. S itt elsősorban nem az olyan, termelők által nevetségesnek tartott normákra gondolok, amelyek például a piacra termelt uborka görbületét vagy a láda típusát határozzák meg. Forró Béla és Horváth Péter is úgy véli, hogy ezeket a zöldségtermelőket veszélyeztetik leginkább az EU-csatlakozásból eredő követelmények. Szerinte nekik is tömörülniük kellene, akár leadóhely szerint, ellenkező esetben nem tudnak majd megfelelni a rájuk is érvényes (permetezési, minőség- és vegyszermaradvány-ellenőrzési, stb.) követelményeknek.

Tehát van mit bepótolni a 2004 május elsejéig.