Régió

Medikusok segíthetnek a kórházakban

Dunaszerdahely | Önkéntes medikusok jelentkezését várják a Svet Zdravia hálózatába tartozó kórházakban – köztük a dunaszerdahelyi kórházban is. Az orvostanhallgatók készek segíteni, de több kérdés is felmerült a projekttel kapcsolatban.
Kiss Bartalos Éva

2020. március 27. 18:14

korház

Országszerte 18 kórházba keresnek önkénteseket az egyetemek magasabb évfolyamaiból. Vladimír Dvorový a Svet Zdravia ProCare kórház- és rendelőintézet hálózatának vezérigazgatója azt mondta, hogy a terjedő koronavírus-járvány miatt több emberre lehet majd szükség a kórházakban, ezért akarják medikusokkal kiegészíteni az orvoscsapatokat.

„Már most is több egyetemi hallgató dolgozik velünk, és hálásak lennénk a segítségükért ebben a nehéz időszakban” – mondta a vezérigazgató.

Bock Sylvia a dunaszerdahelyi kórház igazgatója lapunknak elmondta, már három ötöd- és hatodéves medikus jelentkezett náluk, elsősorban a kórházba érkező páciensek elosztásánál számítanak az orvostanhallgatók segítségére.

„Minden kórházba egy ellenőrzött bejáraton lehet bejutni. Itt a lázmérés, és kézfertőtlenítés után egy kérdőívet kell kitölteni a páciensnek, a válaszai alapján eldöntik, hogy tovább mehet-e a rendelőkbe, vagy a koronavírusos rendelőbe irányítják. A beteg kísérésében is tudnának segíteni, megfelelő képzés után pedig akár a mintavételben is” – nyilatkozta Bock Sylvia.

Jana Fedáková a hálózat szóvivője rámutatott, hogy a kórházakban tájékoztatást és védőfelszerelést is kapnak a medikusok. A kórházak bejáratnál megmérik a páciensek testhőmérsékletét, és azt is megkérdezik tőlük, hogy nem jártak-e a fertőzéssel érintett területen. Fedáková közölte, hogy legalább negyedéves orvostanhallgatók jelentkezését várják a www.procare.sk/dobrovolnici oldalon.

„Készek vagyunk segíteni, az akarat megvan, csak szervezési kérdések merültek fel az online oktatással kapcsolatban” – közölte Szabó Katalin a pozsonyi magyar orvostanhallgatók szervezete, a Selye János Klub elnöke

hozzátéve, hogy a klub egy kérdőíves felmérést is végzett a medikusok között arról, hogy kik tudnának segíteni a kórházakban. Az orvostanhallgatókban az online oktatás kapcsán fogalmazódtak meg kérdések, amelyek egyelőre tisztázatlanok. „Sokan várják az egyetem válaszát arra, hogy értesítik-e őket arról, hogy például egy önkéntes diák azért hiányzik az aznapi online előadásról, mert épp a kórházban segít?” – tette fel a kérdést Szabó Katalin. Az egyetemek is számítanak a magasabb évfolyamokat látogató orvostanhallgatók segítségére, sokan ott vállaltak szolgálatot.

A Svet Zdravia valamennyi kórházában számítanak az önkéntesekre, egyebek mellett Galántán, Rimaszombatban, Rozsnyón, és Nagymihályban is várják az medikusok jelentkezését.

A Svet Zdravia társaság és lapunk kiadója a Pente befektetési csoport céghálózatának tagja.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Komoly bajban a hazai idegenforgalom

koronavírus kórház

Újra engedélyezik a látogatást a kórházakban

matovič trianon

Matovič: Építsük közösen Szlovákiát

dddd

Online zajlik a Margó Irodalmi Fesztivál

Sokakat érint a válság

fff

Trianon 100 – megemlékezések, műsorok

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.