<p><span style="font-size: 11.9999990463257px;">Ma kezdődött és vasárnapig tart a 31. Gútai Vásár és Búcsú, amelynek elválaszthatatlan része a Kolárovo Cup nemzetközi kézilabdatorna.</span></p>
Mától gútai vásár
Gúta |
Az eseménysorozat kézilabda-mérkőzésekkel kezdődik, este látványos felvonulást tartanak a városközpontban a regisztrált csapatok. Pénteken nyitja kapuit a Borvirág utca, amelynek helyszíne – az előző évektől eltérően – ezúttal a városi művelődési központ melletti tér. „A korábbi évfolyamok nagy érdeklődését látva döntöttünk úgy, hogy tágasabb helyre költöztetjük a Borvirág utcát – mondta Horváth Árpád polgármester. – Nagy sátrat állítottunk, hogy ha rossz idő lenne, akkor is nyugodtan tudjanak borozni, szórakozni a vendégek.” A kézművesek a városi hivatal előtti térről – ahol tapasztalataik szerint kissé el voltak szigetelve a vásárra érkezők tömegétől – visszaköltöznek az Iskola utcába; a látogatók közvetlenül a vásár bejáratánál találják meg őket és portékáikat. Változást jelent az előző évfolyamokhoz képest, hogy a búcsúi ünnepi szentmisét nem vasárnap, hanem a templomszentelés évfordulóján, szombaton, Nagyboldogasszony napján tartják. A kísérőprogramok közül említést érdemel a 2. Kis-Duna Menti Lószépségverseny, amelyet holnap délután tartanak a hajómalom térségében, a veterán járművek bemutatója szombat délután a Templom téren, valamint a Corvin Mátyás Alapiskola diákjainak képzőművészeti, illetve a nyugdíjasklub kézimunka-kiállítása. Esténként koncertek sora várja a szórakozni vágyókat, néhány név a fellépők közül: Balkan Fanatik, Madarak, Fortissimo, KFT, Firkin, Jam – X Band, United. A koncertek helyszíne a II. Rákóczi Ferenc Alapiskola udvara.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.