Mások fogyasztásáért is fizetnek egyes dunaszerdahelyi lakók?

Dunaszerdahely. A múlt hónapban sorokban álltak a felháborodott városlakók a hő és vízszolgáltató Southerm cég irodája előtt. Megkapták ugyanis az éves elszámolásokat, és alig akadt közöttük valaki, aki ne ezreket fizetett volna pluszban, annak ellenére, hogy 2003-ban rendszeresen havi díjat utalt át a cég számlájára. Tokovics Vilmosnál, a Southerm Kft. igazgatójánál érdeklődtünk, miként is számláz a cég a szolgáltatásokért.

Ötből hárman ráfizetők

Az igazgató elmondta, a hőenergia esetében a lakótömbben lévő mérőműszer által regisztrált hőmennyiséget a lakások teljes alapterülete alapján számolják szét. A hatályos, R1/2003. számú törvény értelmében kétféle mód szerint számláznak. „Ha az egy lépcsőházban található lakások 80 százalékában van radiátorokra felszerelt költségmegosztó, akkor az összes kitermelt energiát a műszer állásának arányában számlázzuk. Ha a lakások kevesebb mint 80 százalékában található meg az említett műszer, minden lakás teljes alapterületének arányában számoljuk ki a végösszeget” – tudtuk meg Tokovics Vilmostól. A mérőműszerek tehát egy arányossági tényezőt mutatnak, ugyanis a felhasználók nem csupán a műszer mutatta mennyiségért fizetnek. A ráfizetők aránya a tavalyi évre vonatkozó elszámolás szerint 60 százalék, a lakók 40 százaléka pedig visszakapott valamenyi pénzt.

Hová tűnik a víz?

Hasonló a helyzet a hideg és meleg víz számlázása esetében is. Hiába mutat a vízóra egy bizonyos köbméter vizet, többet számláznak ki, annak arányában, amennyi az összes lakó által elhasznált víz. Minden lakótömb előtt felszereltek egy úgynevezett fakturációs vízmennyiségmérőt, a vízművek annak állása alapján számláz a Southermnek. A lakásokban egyenként is vannak felszerelt vízórák, ám ha az egyes vízórák által jelzett fogyasztást összeadják, a vízmenynyiség szinte sosem egyezik a fakturációs vízmennyiségmérő által mutatott értékkel. Kérdés tehát, hová lesz az a víz, amelyet nem a lakásokban használnak el, az elszámolásnál mérvadó fakturációs mérőműszer mégis elfogyasztottként mutatja ki? Erre a kérdésre az igazgató nem tudott pontos választ adni, véleménye szerint több tényező is közrejátszhat. „Egyrészt nem teljesen pontosak a vízórák, másrészt több olyan esettel is találkoztak már, hogy egyes lakók törvényellenes módon vételezik a vizet, vagy jogtalan módszerekkel átállítják a vízórát” – tudtuk meg. Jelenleg legalább huszonöt illető ellen folyik rendőrségi eljárás ilyen ügyben. Amíg érdemleges megoldás nem születik a törvénysértőkkel kapcsolatban, a nem becsületes lakók által felhasznált energiáért is fizet, aki fizetőképes. A meleg víz számlázásánál még bonyolultabb a helyzet. Pár éve ugynis mindenkit kötelezett a 1998/70. számú, az energiákról szóló törvény a melegvízórák felszereltetésére. A fakturációs mérőműszereket nem lakótömbönként, hanem kazánházanként szerelték fel. Ennek megfelelően nem blokkokként, hanem lakótelepenként osztódik szét a felhasznált vízmennyiség. Pontosabban, az egész lakótelepen begyűjtött melegvízóra-adatokat arányba a kazánházi „melegvízórával” állítják arányba.

Mire jó a vízóra?

Mi volt az értelme a vízórák felszerelésének, ha egyszer úgyis az egy lakótelepen összesen elhasznált vizet osztják szét arányosan? Tokovics Vilmos szerint így igazságosabb az elosztás, mintha fejkvóta – hő esetében pedig négyzetméter – alapján történne a számlázás. A lakók egybehangzó véleménye viszont az, mindenki fizessen anynyit, amennyit elhasznál, a fennmaradó különbség kérdését pedig oldja meg a szolgáltató. Az összesen felhasznált víz és hő arányos kiszámlázását viszont törvény teszi lehetővé. Az elszámolások összege bonyolult számolási folyamatok végeredménye. Adott egy bizonyos összeg, amelyet havonta részletekben fizetnek be a lakók. Ha az előleg nem fedezi az éves felhasználást, többet fizet az illető. Az előleg kiszámításánál az előző évi felhasznált energiát és az energia várható árát veszik alapul. A hőenergia kalkulációs árát a Hálózati Ágazatokat Szabályozó Hivatal 2003-ban 480 koronában (egy gigajoule hő ára), a hideg víz árát pedig 26 koronában állapította meg. Ez a maximális ár – amit egy szolgáltató cég kérhet az ügyfeleitől – két részből tevődik össze, ami lehetőséget ad arra, hogy a cégek saját nyereségrészük nagyságáról döntsenek. A dunaszerdahelyi Southerm cég 411 koronában határozta meg az árat. „A kalkulált ár és az elszámolási összeg nagy eltérései egyrészt az energiahordozók árának emelkedésétől, másrészt a növekedő fogyasztás miatt jöttek ki, valamint súlyosbítja a problémát az is, hogy másfél év telik el a kalkulációs ár meghatározása és a ténylegesen kiszámlázott összeg között.” – állítja Tokovics. A többet fizető lakók felháborodására és a kiszámlázott összegek megállapítására egyaránt létezik magyarázat. Mindenki tisztában van azzal, hogy az energiahordozók egyre drágábbak. Kérdés azonban, vajon igazságos-e az a számlázási módszer, amely alapján az általuk és szomszédaik által felhasznált energiákért fizetnek. A törvény értelmében helyes a módszer, ez azonban cseppet sem nyugtatja meg, akik becsületesen és rendszeresen, állandó spórolások mellett ezrekkel járulnak hozzá mások energiafogyasztásához.