Másodszor próbálják leváltani a polgármestert

Sopornya |

<p>Közel egy éve tart a község polgármestere és a képviselők közti huzavona &ndash; másodszor próbálják leváltani a falu első emberét.</p>

Tavaly márciusban Milan Vlček meghiúsította a leváltásáról szóló referendumot, valószínűleg holnap sem lesz ez másként. Márciusban nem biztosította a megfelelő körülményeket a szavazáshoz, a bizottság tagjait csak az iskola folyosójára engedte be, nem kapták meg a szavazók listáját és a község bélyegzőjét sem.

A lakosokhoz még nem jutott el a holnapi referendumról szóló felhívás, holott legalább 15 nappal a népszavazás előtt kézhez kellett volna kapniuk az értesítést. Erika Sčípková képviselő elmondta, Vlček nem működik együtt a képviselő-testülettel, egyedül dönt olyan kérdésekben, amelyekről a testületnek kellene szavaznia. „Megváltoztatta az önkormányzati ülések időpontját, később ő maga sem jelent meg az általa összehívott ülésen. Ősszel tárgyalt utoljára a képviselő-testület. Még nincs jóváhagyva az idei költségvetés, az adókról sem döntöttünk” – mondta a képviselő. A testület az Állami Számvevőszék (NKÚ) ellenőrzésének eredményei alapján kezdeményezte újra a polgármester leváltását. Vlček szerint a képviselők hamis vádak miatt akarják leváltani. „A képviselők egy csoportja néhány hónapja szervezett bűnbandaként viselkedik. Egyetlen céljuk, hogy leváltsanak és a helyemre más személyt ültessenek. Tudomásul vehetnék, hogy körülbelül 15 ellenőrző intézmény, például az Alkotmánybíróság, az ügyészség, az Állami Számvevőszék, az Adóhivatal, a galántai és a sopornyai rendőrség is megállapította, hogy nem történt törvénysértés” – írta állásfoglalásában a polgármester. Vlček szerint a számvevőszék sem talált komoly hiányosságokat. „A megállapítások nagy része a falu korábbi vezetőségének munkájával kapcsolatos. A hibákat december végéig kiküszöböltük – közölte Vlček. A polgármester leváltásának kezdeményezése megosztja a nagyközség lakosait, így azt sem lehet tudni, miként végződne a népszavazás. „Nem értjük, miért akadályozza a referendumot. Ha megvalósulna a népszavazás, ő is megtudhatná, élvezi-e még a választók bizalmát” – tette hozzá Sčípková. „A lakosokat nem érdeklik az ilyen ügyek” – jelentette ki a polgármester. Ha holnap nem valósul meg a népszavazás, a képviselők a rendőrséghez, majd az ügyészséghez fordulnak, ugyanúgy, mint a márciusi választások után. Akkor a lakosok 140 feljelentést tettek a népszavazás meghiúsítása miatt. A rendőrség és az ügyészség is elutasította a feljelentést, a panaszt pedig, miszerint sérültek a választók jogai, az alkotmánybíróság megalapozatlannak találta. Vladimír Špánik, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának elnöke elmondta, az önkormányzati törvény nem nyújt megoldást az ilyen esetekre. „Milan Vlček szabotálja a népszavazást, de semmit nem tehetünk. A törvény nem rendelkezik róla, mi a teendő, ha a népszavazást meghiúsítják. Az egyetlen megoldás az, hogy a lakosok a referendum meghiúsítása miatt feljelentést tesznek a polgármester ellen” – mondta Špánik. A népszavazásnak holnap hét órakor kellene kezdődnie, de a jelenlegi helyzet ismeretében erre nem sok esély van.Bartalos Éva
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?