Máris módosították a költségvetést

Kevesebb pénzt kapnak az iskolák, több beruházás valósul meg.KirályhelmecMódosították a bodrogközi település 2017-re szóló költségvetését, melyet csupán néhány hónappal ezelőtt szavaztak meg az önkormányzati képviselők.Balogh Csaba, a városi hivatal vezetője elmondta, a decemberben elfogadott 2017-e

Kevesebb pénzt kapnak az iskolák, több beruházás valósul meg.

Királyhelmec

Módosították a bodrogközi település 2017-re szóló költségvetését, melyet csupán néhány hónappal ezelőtt szavaztak meg az önkormányzati képviselők.

Balogh Csaba, a városi hivatal vezetője elmondta, a decemberben elfogadott 2017-es költségvetés eredetileg kiegyensúlyozott volt, ugyanis 6 901 900 euró bevétellel és ugyanekkora kiadással számolt. A módosítás után szintén kiegyensúlyozott maradt, ám a bevételi és a kiadási tételek is jelentősen változtak, 7 596 000 euróra. A változtatást több tényező is indokolta. A tőke jellegű bevételek – a nyertes pályázatoknak köszönhetően – az eredetileg tervezett 357 ezer euróról 1,21 millió euróra nőttek. A település ugyanis az óvoda Fábry utcai épületének bővítésére 569 800 eurót, a közösségi központ kialakítására 244 400, a térfigyelő rendszer modernizálására 31 000, a közigazgatásilag Királyhelmechez tartozó Fejszésen pedig útépítésre 7000 eurót nyert el. A tőke jellegű kiadások más beruházások önrészeivel kiegészülve még nagyobb arányban növekedtek.

Nagyobb probléma, hogy az iskolák fenntartására – nagyrészt a gyereklétszám csökkenése miatt – a tervezettnél idén a minisztérium 200 ezer euróval kevesebb pénzt ad. A szlovák iskola bérekre és egyéb juttatásokra az eredetileg tervezettnél 46 ezer euróval kap kevesebbet, az oktatást segítő asszisztensekre 43 700 euróval kevesebb jut. A magyar iskolában még nagyobb megszorítással kell számolni, ugyanis itt a bérköltségekre 99 ezer euróval kevesebbet fordíthatnak. Árubeszerzésre és különböző szolgáltatások igénybe vételére mindkét iskolának kb. 18 ezer eurója lesz. A költségvetés módosítását a képviselők egyhangúlag szavazták meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?