Marakodás a csődbe jutott szerszámgépgyárért

Valaha 1200 embert alkalmazott a Galántai Szerszámgépgyár, a TOS Rt. Amikor 2000. augusztus 4-én csődeljárás indult a vállalat ellen, már csak 208 alkalmazottja volt. Ma mindössze 22, és őket is csak a csődeljárás lefolytatásáig tudják alkalmazni. Az üzem egy részét 1999 óta az olasz Pedrazzoli cég bérli, amely átvette a volt szerszámgépgyár mintegy száz alkalmazottját, ugyancsak a gyárban működik a vágsellyei székhelyű Menert Kft., amely 1997 óta fokozatosan megvásárolta a TOS néhány objektumát, és szintén foglalkoztat volt szerszámgépgyári alkalmazottakat. Most mindkét cég megvenni az egykori TOS egész területét.

„A csődeljárást a TOS kezdeményezte, a termelés visszaesése és a vállalat eladósodása miatt” – tájékoztatott Ondrej Trnovský csődbiztos. A gyárban nem folyik termelés, csupán szavatossági szervizmunkákat végeznek, ezenkívül fűtőket, őröket, kiszolgáló személyzetet alkalmaznak – közben folyik a vállalat vagyonának kiárusítása. A csődbiztos szerint a vagyon értéke összesen mintegy 170 millió korona, de hogy ennek kiárusítása meddig tart, nem tudják. „A szerszámgépgyár iránt több vállalat, köztük sok külföldi is érdeklődött, végül két cég, a Pedrazzoli és a Menert maradt versenyben. Én még az utolsó napig biztattam őket, próbáljanak megegyezni, a gyár melyik része kié lesz, ám nem egyeztek meg, mindketten az egész területért indultak a pályázaton.” Az első körben nem sikerült eladni az üzemet, a másodikban a Pedrazzoli magasabb árat kínált, így ez a cég lett az első. A Menert cég jogi képviselője a pozsonyi kerületi bíróságon megtámadta a pályázat eredményét. A legfőbb kifogása az volt, hogy a TOS eladásra kínált ingatlan vagyonát nem becsülték föl, de ez nem valós ok, mert minden hasonló pályázatnál csupán előzetes becsléseket készítenek. Ezeket mindkét pályázó megkapta, és a pályázat során ez ellen a Menertnek sem volt kifogása. A pozsonyi kerületi bíróság bírája idén márciusban mégis érvénytelennek nyilvánította a pályázatot. Ebben az is közrejátszott, hogy az a bírónő, aki a versenypályázat feltételeit meghirdette, szülői szabadságra ment, utódja pedig leállította a pályázat második fordulóját, és elrendelte a részletes becslések kidolgozását. Ezenkívül a bírónő visszahívta a csődeljárás főbiztosát, Čečet doktort, a csődeljárásban tanúsított állítólagos tétlensége miatt, ő azonban fellebbezett. Ez az ügy a legfelsőbb bíróságra került. Hogy mikor várható előrelépés, azt Ondrej Trnovský nem tudta megmondani, mert amíg a legfelsőbb bíróság nem dönt, addig a kerületi bíróság sem léphet.

„Többször előfordult már, hogy ismerősök megszólítottak, úgysem dolgozom itt sokáig, mert az olasz cégnek el kell innen mennie. Pedig a cég rendesen működik, mindenkinek van munkája, s ha itt éppen nincs elég, akkor Olaszországba mehetnek dolgozni” – tájékoztatott Krommer Rudolf marós, a Pedrazzoli alkalmazottja. Ő azután szerződött a Pedrazzolihoz, miután a TOS-ban megkapta a felmondását, és kéthavi végkielégítéssel elbocsátották. Sokan voltak azonban, akik már korábban átléptek az olasz céghez, mert ott biztosabbnak látták a jövőjüket. Az olaszok olyanokat is felvettek, akiknek már csak egy-két évük volt hátra a nyugdíjaztatásig. Az olasz cég vezetője annak idején azt ígérte, mindenkinek tíz százalékkal magasabb lesz a fizetése, és ezt be is tartotta. „A fizetés három részből áll, egy alapösszegből, ehhez jön egy összeg aszerint, hogy ki hány napot dolgozott, a többi pedig prémium. Nekem például ötezer korona az alapfizetésem, ehhez jön 1500 korona, ha egy hónapban legföljebb két napot hiányzom. Aki többet hiányzik – mindegy, hogy igazoltan vagy igazolatlanul, akár betegség miatt –, már nem kapja meg az ezerötszáz koronát. A fizetés többi része a prémium. Én 5500 koronát kapok, vagyis havonta 12 ezer koronát keresek, pedig nem is én vagyok itt a legjobban fizetett ember.” A munkával tehát az alkalmazottak elégedettek, azt azonban kifogásolják, hogy amióta beléptek, nem volt fizetésemelés.

„Még 1998-ban a szlovák gazdasági minisztérium közvetített potenciális partnereket, akik külföldi beruházókat kerestek. Trencsénben és más szlovák városokban hatalmas üzemeket látogattunk meg, végül Galántán is körülnéztünk, ahol már hat-hét éve voltak személyes kapcsolataim” – tájékoztat Roberto Ciam Serem, a olasz Pedrazzoli-csoport Pedrazzoli Slovakia galántai leányvállalatának egyik vezetője. „Magyarországon, Lengyelországban, Litvániában, Oroszországban is kerestünk partnereket, és több üzemmel gyakorlati próbát is tettünk: néhány alkatrészt gyárttattunk az otthoni cégünk számára, de kevés helyen végeztek megfelelő minőségű munkát. Szlovákiában egyedül a galántai TOS Rt. dolgozott határidőre és megfelelő minőségben. 1999-ben még úgy gondoltuk, együttmüködnénk a céggel, és már tavaly tavasszal is jelentősen megnövekedett a TOS kivitele Olaszországba, csak amikor megtudtuk, hogy a TOS csődbe ment, rövid időn belül el kellett döntenünk, mit tegyünk. Tavaly augusztusban felajánlottuk a csődbiztosnak, Čečet úrnak, hogy bérbe vesszük a gyárat, a gépeket és az ingatlant. Abban az időben a TOS-nak mintegy 200 alkalmazottja volt. Ez új helyzet volt a Petrazzoli cég számára, hiszen addig csak megrendeléseket adtunk, és megvásároltuk a TOS-ban gyártott termékeket. 2000 szeptember közepétől decemberig a Petrazzoli Slovakia 90 alkalmazottat átvett a TOS-tól. A jogi akadályok azonban megállították a több millió euróra tervezett beruházást, az eredeti tervek szerint a munkások számát 200-ra növelték volna, és az eddig külföldről behozott nyersanyagot is itteni szállítóktól vették volna. Ciam Serem szerint azért nem tudtak megegyezni a Menerttel, mert a vágsellyei cég igényt tartott egy gyártócsarnokra, a Pedrazzoli pedig mind a három nagy csarnokban termelni kíván. Jelenleg az Olaszországban összeszerelt fűrész- és csőhajlító gépekbe gyártanak alkatrészeket, de ha megkapnák azt a csarnokot is, ahol az egykori szemszámgépgyár termékeit és gépeit raktározzák, ott egy szerelőműhelyt rendezhetnének be. A galántai alkalmazottak közül mintegy húszat – főleg fiatalokat – időnként Olaszországban foglalkoztatnak, ahol olyan gépek kezelését tanulják, amelyeket az itteni üzemben is fel akarnak állítani, ha megszerzik a gyárat. Az olasz cégvezető elmondta, hogy bár a gyár egész területére igényt tartanak, nem lesz szükségük az egészre, de ha az övék lesz, bizonyos területeket vagy objektumokat bérbe adnak vagy eladnak. A Pedrazzoli évente mintegy 15–20 millió korona tiszta jövedelmet biztosít a galántai alkalmazottaknak, ezt a pénzt ők itt költik el, tehát a régió fellendítéséhez is hozzájárulnak. Ezt azért hangsúlyozta, mert úgy tapasztalta, sokan semmilyen, esetleg téves információkkal rendelkeztek a Pedrazzoli cégről. Például, hogy nem fizetik meg rendesen az alkalmazottakat.

A hőmennnyiség-szabályozó berendezéseket, izotermikus konténereket gyártó vágsellyei székhelyű Menert cég 1997-ben megvásárolt néhány objektumot az akkor még működő galántai szerszámgépgyártól, majd fokozatosan további ingatlanokat vásárolt. Ezek a volt gyár területének két, egymástól különálló részén vannak, és annak idején azért nem tudtak egy összefüggő területet vásárolni a TOS-tól, mert bizonyos részek jelzálog alatt voltak. A cég már 1997-ben termelni kezdett a gyár területén, és ma mintegy 90 embert foglalkoztat, de fejlesztési tervei is voltak. További ingatlanokat, területeket szeretett volna vásárolni, és további 25-30, később még több embert tudtak volna átvenni a TOS-ból. Meg is egyeztek a szerszámgépgyár akkori vezetésével, hogy bérbe veszik gépeiket, ám amikor az olaszok jelentkeztek, a csődbiztos felbontotta a szerződést, és a gépeket az olaszoknak adta. Én ebben is spekulációt látok, mert az olaszoknak azokra a gépekre nem is volt szükségük, ott állnak kihasználatlanul – állítja Miroslav Wöllner, a Menert Kft. vezérigazgatója. Állítását azzal is alátámasztja, hogy az egykori szerszámgépgyár három hatalmas szerelőcsarnokban 1200 embert foglalkoztatott, a Pedrazzoli ma egy csarnokban dolgozik 100 emberrel. A vezérigazgató elmondta, ők először nem is akarták megvenni az egész területet, csak annyit, hogy a gyár különböző pontjain fekvő üzemegységeiket össze tudják kapcsolni, ám az olaszok nem voltak hajlandók az egyezségre. Többször tárgyaltunk velük, de sosem volt világos, mit akarnak. A versenypályázat sem volt tiszta, hiszen az utolsó napig úgy volt, hogy a Pedrazzoli versenyez, végül a tárgyaláson mégis egy egészen más cég, a Browns Machines nevű, ha jól tudom, luxemburgi vállalat szerepelt, amiből az derült ki, hogy a Pedrazzoli nem is akarta megvásárolni a galántai gyárat. Ez nem tiszta dolog. Amikor kiderült, hogy nem tudunk megegyezni, úgy döntöttünk, más cégekkel, elsősorban a vágsellyei Metalfinnel megszerezzük az egész céget, amelyben 1200 embert tudnánk foglalkoztatni. Gépkocsi-kábelrendszereket szerelnének futószalagon, ezt betanított munkások is végezhetnék. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egykori TOS szakmunkásait nem tudnák alkalmazni. A Metalfin és a Menert már előszerződéseket is kötött különféle külföldi cégekkel a szállításra. Mi ebben a régióban a tíz év alatt bizonyítottunk, nekünk itt kell élnünk és dolgoznuk, nem úgy gondolkodunk, mint az olasz, aki már többször kijelentette, ha nem megy a dolog, bezárja a gyárat és odébbáll. Apáink hozták létre ezeket az értékeket, nem szeretném, ha a TOS is olyan sorsra jutna, mint a galántai bútorgyár, amelyet szintén egy olasz cég vásárolt meg, de azóta sem termel. Hogy a Menert jogi képviselője milyen indokkal támadta meg a verenypályázat eredményét, és hogy hol tart a bírósági ügy, erről a vezérigazgató nem volt hajlandó nyilatkozni.