Marad a próbaüzem Királyhelmecen

A gépeket és a szoftvereket ingyen kapták, az üzemeltetés azonban pénzbe kerül.KirályhelmecTavaly év végén egy európai uniós támogatásnak köszönhetően jelentősen megújulhatott a bodrogközi település városi hivatalának számítógépparkja. Az új rendszer egyelőre csak próbaüzemben működik.

A gépeket és a szoftvereket ingyen kapták, az üzemeltetés azonban pénzbe kerül.

Királyhelmec

Tavaly év végén egy európai uniós támogatásnak köszönhetően jelentősen megújulhatott a bodrogközi település városi hivatalának számítógépparkja. Az új rendszer egyelőre csak próbaüzemben működik. Balogh Csaba, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője elmondta, a tavaly hatályba lépett törvény szerint 2016 novemberétől minden szlovákiai településnek meg kell teremtenie annak feltételeit, hogy a polgárai számítógépen keresztül, akár otthonukból is kommunikálhassanak velük. A teljes körű internetes ügyintézés a néhány fős, pénzhiánnyal küzdő kisebb községek hivatalai számára szinte megoldhatatlan, de ez még az akkora városokban, mint Királyhelmec sem egyszerű. Ezért is csatlakoztak a pénzügyminisztérium és a Szlovákiai Falvak és Városok Társulása (ZMOS) által közösen indított programhoz, mely 1400 települést tömörít. A projektnek köszönhetően a város 2015 őszén 47 modern személyi számítógépet, 6 laptopot és 26 multifunkciós nyomtatót, valamint az ezek működtetéséhez szükséges szoftvereket kapott.

Az új rendszernek idén ősszel már úgy kellene működnie, hogy 138 különböző kompetenciához kapcsolódó funkciót lásson el. Ám erre csak az után lesz lehetőség, ha a projekt országos szinten is jól vizsgázik. Most arra várnak, hogy a program koordinátorai felvegyék a várossal a kapcsolatot, és az eddigi tapasztalatok kiértékelése után „élesben” is kipróbálják a rendszert. Az eredeti szerződés szerint a programhoz csatlakozó településeknek évente lakosonként 1 eurót kellene fizetniük, ez Királyhelmecnek évi 7-8 ezer euró kiadást jelentene. Mivel ezt az árat több szlovákiai település is túlzottnak tartja, az összeg csökkentéséről is tárgyalások folynak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?