Az alkotmánybíróság alaptalan tartja azt a beadványt, amely szerint Nagykaposon érvénytelen a tavaly decemberi önkormányzati választások eredménye.
Marad a polgármester
Az alkotmánybíróságra összesen negyvennégy, az önkormányzati választásokkal kapcsolatos panasz érkezett, ezek fele magyarlakta településekről. A közvélemény figyelmére a nagykaposi beadvány mellett leginkább a dunaszerdahelyi és a királyhelmeci választások tisztaságát megkérdőjelező panaszok tarthattak számot. Ez utóbbi ügyben várhatóan hét napon belül döntés születik Kassán. A törvény értelmében mind a jelöltek, mind pedig az őket jelölő pártok élhettek alkotmányos panasszal. Királyhelmecről a Magyar Koalíció Pártja helyi szervezete fordult a taláros testülethez. Tudomásunkra jutott, hogy a választásokkal kapcsolatos kifogások hozzávetőleg egynegyede nyilvánvalóan alaptalan, a többi ügy hosszabb vizsgálatot igényel. A negyvennégy beadvány ötven százalékánál már most egyértelmű a döntés, ám azt, hogy mikorra végez az alkotmánybíróság valamennyi üggyel, lehetetlen előre megjósolni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.