Már a Lengyelországból és Csehországból érkező kamionokat is leállítják

Pozsony |

<p>Nem hajthatnak be az ország területére a Csehországból és Lengyelországból érkező kamionok sem, közölte a rendőrség.</p>

 

„Már az ország határain kívül a parkolókba küldik a kamionokat, hogy megelőzzék a további dugók kialakulását. A D1 autópályán Pozsony előtt már csak egy sávban lehet közlekedni, a másik sávban a kamionok vannak” – közölte Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Kedd reggel már csaknem nyolcszáz kamion vesztegel Zala megyében a főutak melletti pihenőhelyeken a magyar-szlovén határon hétfő óta fennálló forgalomkorlátozás miatt. Vas megyében szintén sok kamion állt félre, Vátnál és Körmendnél jelentős útszűkületeket okozva. Az olaszországi rendkívüli hóhelyzet miatt tovább szigorították a magyar-szlovén határon a kamionforgalom korlátozását, reggel hat órától már a szlovén rendszámú vagy Szlovéniába árut szállító teherjárműveket sem engedik át a határon - közölte Egri Gyula, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője kedden az MTI-vel.     Kedd reggelre már csaknem nyolcszáz kamion vesztegelt emiatt Zala megyében, elsősorban Rédics térségében, a 86-os úton, az M70-es autóúton és az M7-es autópályán lévő pihenőhelyeken és benzinkutakon. Mintegy száznyolcvan jármű az M7-es autópálya Nagykanizsa-Eszteregnye közötti szakaszán, a leállósávban áll.    Elmondta azt is: Rigó Csaba kormánymegbízott, a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke összehívta a nagykanizsai és a letenyei járási védelmi bizottságot annak érdekében, hogy a várhatóan legalább két napig fennálló forgalomkorlátozás időtartama alatt megszervezzék a várakozó járművek utasainak ellátást.     Vas megyében a 86-os és a 860-as út mentén is rengeteg Szlovéniába tartó kamion állt félre, így Vátnál és Körmendnél jelentős útszűkületeket okoznak - közölte az MTI érdeklődésére kedd reggel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője.    Pécsi Norbert Sándor elmondta: a szlovén hatóságok a 7,5 tonnásnál nagyobb tehergépjárművek forgalmát korlátozták, a Szlovéniána és Olaszországba tartó kamionokat már a magyar-osztrák és a magyar-szlovák határállomásokon próbálják félreállítani, a magyar-szlovák határon Rajka, Vámosszabadi és Komárom felől érkezőket pedig már be sem engedik Magyarországra.    A korlátozások a személyautók forgalmát nem érintik - fűzte hozzá a szóvivő.    Az Útinform jelentése szerint a Hegyeshalom felől érkező, szlovén vagy olasz célállomásra tartó teherjárműveket az M1-es autópálya parkolóiba terelik.    Az M7-es és M70-es pihenőhelyein és parkolóiban tegnap óta több száz kamion várakozik, a jobb oldali parkolók szinte mindenhol megteltek. Az M7-es autópályán már a főváros felé tartó oldal parkolóihoz fordítják vissza a Szlovéniába tartó teherkocsikat.    A zalai katasztrófavédelem a honlapján beszámolt arról is, hogy nem sokkal fél hét után a Sárhida és Gellénháza közötti összekötő úton egy tehergépkocsi keresztbe fordult, és elakadt egy autóbusz is, amelyen 17-en utaztak. Korábban a Zalaegerszeget északról elkerülő úton egy személygépkocsi vált mozgásképtelenné a hóban, a 74-es úton, Barnakpusztánál pedig egy parkettát szállító kamion csúszott az árokba. (SITA, MTI) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?