Májusra elkészülhet a hejcei emlékmű

A kitüntetést közönségszavazatok alapján ítélte oda a minisztérium, amely minden évben díjazza a katonákkal és a hadsereggel kapcsolatos kiemelkedő tetteket. A Szlovák Rádió pozsonyi épületének koncerttermében tartott ünnepségen a hejceiek és két szomszédos falu lakosai küldöttséggel képviseltették magukat. Rohály Gézával, Hejce polgármesterével az átadás utáni percekben beszélgettünk.

Polgármester úr, milyen érzéssel tölti el, hogy a falu lakossága különdíjat kapott a szlovák szaktárcától és hadseregtől?

Nagyon megtisztelő ez, megható érzés. Közvetlenül a díj átvétele után kerestem a szavakat, hogy mit is szóljak az elismeréshez. Az, hogy állva tapsoltak, természetesen nem nekem szólt, hanem a községnek. Nagyon jó volt, hogy hoztam magammal azt az ajándékot, amelyet jelképesen – František Kašický miniszter úr révén – a hozzátartozóknak és az elhunyt katonák valamennyi bajtársának átadtam. A festmény egy nagybányai képzőművész, az élete nyolcvanadik évéhez közeledő Dudás Gyula alkotása. A kép címe: Hejce verőfényben. Olajfestmény, a falut ábrázolja a Borsó-heggyel egy napsütéses délutánon. Hejcéről a szlovák népnek a gyász, a feketeség, a szürkeség, a szomorúság jut eszébe, pedig a község nem ilyen. Gyönyörű falu, aki járt ott, láthatta, kis ékszerdoboz Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Szerettük volna, ha ezen a képen keresztül szimbolikusan bemutathatjuk a szlovákoknak.

A védelmi miniszter említette, a képet a szlovák hadsereg dísztermében helyezik el, hogy méltó helyen legyen, s mindenkor emlékeztesse a katonákat és az ország polgárait a magyarországiak önzetlen segítségére. Erről mit gondol?

Ez nagyon megtisztelő számunkra, bár mi úgy érezzük, amit tettünk, emberi kötelesség volt. Az lenne jó, ha a világ úgy működne, hogy mindenki önzetlenül és segítőkészen viszonyulna nemcsak az ilyen, hanem az ennél kevésbé súlyos balesetekhez is, ha nem a torzsalkodás, hanem a szolidaritás és a segítőkészség jellemezné tetteinket.

Ön rövid beszédében kiemelte, hogy nemcsak a hejceiek vannak jelen, hanem egyéb települések képviselői is. Melyeké?

Fony és Regéc polgármestere kísért el bennünket. Egyrészt azért, mert közös körjegyzőségünk van, tehát közösek a problémáink és az örömeink is. Ám azért is jöttek, mert e két település lakói is ott voltak a helyszínen; nemcsak telefonon kínálták fel a segítségüket, hanem személyesen is. A légvonalban öt kilométerre lévő Fony polgármestere 20-30 fős csapatot hozott a saját terepjárójával, étellel, forró teával vonult át Hejcére egy földúton keresztül. Ez nagyon megható volt. Nem kérdezte, hová menjen, mit tegyen, vitte föl az embereit.

Több mint egy év elteltével hogyan tekintenek a hejceiek a katasztrófára?

Az első órákra, napokra, hetekre jellemző trauma után a falu visszazökkent normális életritmusába, de valami azért mégis megmaradt: hétről hétre nem csökken azok száma, akik látogatják a tragédia helyszínét és – most már – a községben elhelyezett majdani emlékmű alapkövét is. Jó volt tehát az az ötlet, hogy legyen a faluban egy közös emlékmű. A hegyre vezető út nem a legjobb, ezért jó, ha van egy olyan emlékmű a településen, amely bármikor – tehát év- és napszaktól függetlenül – látogatható. A készülő emlékmű már meglévő alapkövénél virágot, mécseseket helyeznek el a hozzátartozók és a településre látogató turisták is.

Mikorra készülhet el ez az emlékmű, hol tartanak most a munkálatok?

Reményeim szerint május második felére kész lehet, de erről csak a magam nevében nyilatkozhatok. Tegnap (vagyis március 21-én – a szerk. megj.) a szlovák védelmi minisztérium képviselőivel találkoztunk Hejcén, megbeszéltük az emlékmű építésével kapcsolatos kérdéseket. A szobrászművész is azt ígérte, hogy akkorra el tudja készíteni az alkotást. A munkálatok megkezdődtek, kijelöltük az alapokat – nemcsak a szoborkomplexumét, hanem a parkét is –, az egész kap egy kis dísz kőfalat. Az önkormányzat is hozzájárul munkával, szervezéssel, és a minisztérium minden felmerülő költséget nagyon korrekt módon fedez.