Maixner a gólkirály

Nagymegyer. Hagyományteremtő szándékkal hívták életre a szervezők a Betty-kupa névre keresztelt öregfiú-focigálát, melynek első felvonása az elmúlt hét végén a nagymegyeri műfüves pályájú felfújható sportcsarnokban zajlott.

Nagymegyer. Hagyományteremtő szándékkal hívták életre a szervezők a Betty-kupa névre keresztelt öregfiú-focigálát, melynek első felvonása az elmúlt hét végén a nagymegyeri műfüves pályájú felfújható sportcsarnokban zajlott. Öt csapat fogadta el a rendezők meghívását, ám a Hungary Team, azaz az egykori magyar ászok alkotta alakulat nem érkezett meg a termálfürdőjéről nevezetes csallóközi városba. „Csupán edzőjük, Reszeli Soós István rándult át hozzánk Győrből. Ő arról tájékoztatott bennünket, hogy a vidékiek, főleg a mecsekaljiak a sűrű havazás miatt nem indultak útnak. Sebaj, a futballkedvelők így is megtalálták számításukat, hiszen temérdek egykori kiválóság villantotta meg tudását a seregszemlén” – nyilatkozta az Új Szónak a főszervező, Klempa Szilárd, aki a DAC mezét viselte. A teljesség igénye nélkül néhány ma is jól csengő név a nosztalgiafoci kulcsfigurái közül: Pinte Attila, Simon Gyula, Ján Kapko, Karol Krištof, Gőgh Árpád, Dušan Liba, Ľubomír Moravčík, Michal Hipp.

Ami az erőpróba eredményeinek alakulását illeti, három csapat szerzett hat pontot, végül a nyitraiak lettek az elsők. „Nem búslakodunk, hiszen tovább erősítettük kapcsolatunkat a nyitraiakkal, akik egyébként elismeréssel nyilatkoztak a szervezésről és meghívtak rendezvényükre. Számunkra pedig a torna a januári salgótarjáni Gabora-kupára való felkészülést szolgálta, melyre immár ötödízben invitáltak bennünket! – tudtuk meg Klempa Szilárdtól.

TORNAKRÓNIKA: DAC–Autotechnika Dunajská Streda 2:4, FC Nitra–Veľký Meder 8:1, DAC–FC Nitra 5:4, Autotechnika D.S.–V. Meder 7:2, DAC–V. Meder 15:2, Autotechnika D.S.–FC Nitra 2:8. (ái)

Végeredmény:

1. FC Nitra 3 2 0 1 20:8 6

2. DAC 3 2 0 1 22:10 6

3. Autotechnika D.S. 3 2 0 1 13:12 6

4. V. Meder 3 0 0 3 5:30 0

A torna legjobbjai:

LEGJOBB KAPUS: Gróf Norbert (Autotechnika D.S.)

LEGJOBB MEZŐNYJÁTÉKOS: Gőgh Árpád (Autotechnika)

LEGJOBB GÓLLÖVŐ: Štefan Maixner, 8 gól (DAC) (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?