Magyar áldozatai is lehetnek a Dimitrovkának

A név új, a gyár a régi – Istrochem lett a DimitrovkábólTASR-felvételA magyar szakhatóságok vizsgálatot ígértek az ügyben. Pozsonyban még – felkérés híján – nem nyomoznak. Ugyanakkor úgy tűnik: könnyebb lenne szalmakazalban tűt keresni, mint választ arra, hogy milyen egészségkárosító káros anyagokat produkált a fénykorában több ezer főt foglalkoztató „Dimitrovka”.

A hetvenes évektől majd két évtizeden át több száz mosonmagyaróvári és környékbeli ember vállalt munkát a szlovák fővárosban mindenki által csak Dimitrovkának nevezett vegyiművekben, akik az akkori magyar keresetek kétszeresének megfelelő koronát vitték haza. A viszonylag jó fizetések valamint a pénz szabad elvásárlásának és az áruk vámmentes átvitelének lehetősége elég erős motiváció volt ahhoz, hogy mindig megteljenek a csaknem két évtizeden keresztül, egészen 1992-ig közlekedő vállalati ingajáratok. Azonban a vegyi üzemben huzamosabb ideig dolgozó magyar munkások közül utóbb fiatalon számosan daganatos vagy érrendszeri megbetegedés következtében elhunytak – adta hírül a Kisalföld. A még élő dolgozók a győri napilapnak azt állították, hogy a rossz munkakörülményeket a bőrükön érezték, de arról, hogy az egészségüket, sőt az életüket kockáztatják, senki sem tájékoztatta őket. A cikk, amelyre több magyar média is felfigyelt, nem maradt visszhang nélkül magyar kormánykörökben sem. A magyar népjóléti államtitkár vizsgálatot ígért a gyár egykori magyar dolgozói ügyében.

Záptojásszag Pozsony felett

A pozsonyiak még ma is undorodottan húzzák össze orrcimpáikat, amikor az egykori CHZJD termelte erős, gyomorfájdalmat előidéző záptojásszagra terelődik a szó. Az 1873-ban Alfréd Nobel által alapított Dinamitgyárat 1946-ban államosították, ekkor kapta a nevét a bolgár kommunista vezérről, Georgi Dimitrovról. A „szocializmus fénykorában” főként polipropilén fonalakat gyártott – éves szinten több mint 40 ezer tonnát. Ezen kívül a viszkózselyem, különféle műtrágyák és növényvédelmi szerek (például Metation, Basagra,. Burex) valamint az ipari robbanószerek és olajadalékok tartoztak a fő termékei közé vagy negyven éven keresztül. A megalománia jegyében a CHZJD vezetése azt tervezte, hogy a világ legnagyobb Sulfenax gyártója lesz 10 ezer tonnás éves termeléssel. A gyár egykori társadalmi (politikai) és gazdasági szerepének illusztrálására mindössze egy adat: a CHZJD a rendszerváltás előtti években éves szinten 2,5-3 milliárd koronás forgalmat produkált.

A vegyiműveket környezetkárosító termelésénél fogva gyakran bírálták a pozsonyi környezetvédők, bár a korabeli sajtóban ez még a sorok között sem jelenhetett meg. Hogy rendszeresen megszegte a környezetvédelmi előírásokat, az az 1987-ben kiadott „Bratislava nahlas” szamizdat kiadványból is kiderül, amelyet azonban az akkori hatóságok elkoboztak, s csak 1989-után adtak vissza összeállítóinak. Peter Tatár orvos, a Szlovák Tudományos Akadémia endokrinológiai intézetének akkori munkatársa már ugyan tizenöt év távlatából nem emlékszik arra, hogy a CHZJD-ről szóló fejezetet a kiadvány 23 szerzője és 42 szaklektora közül ki állította össze, illetve szakmailag ki felügyelte, az azonban megmaradt emlékezetében, hogy „a Dimitrovka akkori vezetése nem cáfolta a kiadványban megjelent állításokat”. Márpedig e brosúra szerint a CHZJD volt a szlovák főváros egyik legfőbb légszennyező forrása, amely egyebek mellett kénhidrogénnel (H2S), szénkéneggel (CS2), nitrogénoxiddal (NOx), ammóniumkloriddal (NH4Cl), klórral (Cl), klórgázzal (Cl2), flórgázzal (F2), kéndioxiddal (SO2), kéntrioxiddal (SO3) szennyezte a levegőt. Az egészséget legnagyobb mértékben veszélyeztető részlegnek a viszkózselymet, a növényvédő szereket valamint a Pneumaxot gyártó egységet nevezte.

Többszörösen túllépett határérték

Az egykori járvány- és közegészségügyi állomások rendszeresen mérték a mérgező-anyag-kibocsátást a CHZJD-ben. Ennek ellenére nem sikerült választ kapnunk arra a kérdésre, hogy ezek mennyiben haladták meg a napi megengedett értéket, illetve ezek milyen betegségeket okoztak, okozhattak. Ezt Dr. Eva Haladová, a pozsonyi állami egészségügyi intézet igazgatónője a szervezet átszervezésével magyarázta: „Intézetünk hat szervezet összevonásával jött létre, azt sem tudom, hogy megmaradtak-e az egykori mérési jegyzőkönyvek. Nagy a valószínűsége annak, hogy ezeket már bezúzták. Ha a magyar szakhatóságok elrendelik a vizsgálatot, bizonyára rá leszünk kényszerítve arra, hogy papírról papírra vizsgáljuk az irattárak anyagát, jelenleg azonban azt sem tudom, hogy a melyik raktárként szolgáló garázsban vagy helyiségben lehetne olyan dokumentumot találni, amely a levegőszennyezésre vagy károsanyag-kibocsátásra vonatkozik.” Haladová doktornő sem tudta tehát megerősíteni vagy cáfolni azt az egészségügyi dolgozóktól hallott állítást, miszerint a Dimitrovka az ‘50-60-as években rendszeresen és nagymértékben túllépte a napi megengedett szénkéneg-koncentrációt. Az egyetlen használható utalást a Bratislava nahlas kiadványban találtunk, mely szerint a CHZJD a károsanyag-kibocsátás tekintetében figyelmen kívül hagyta az egykori fővárosi nemzeti bizottság jogi követelményeit is, s hogy több dolgozó tartós idegrendszeri megbetegedés miatt kórházi ápolásra szorult.

Dr. Igor Bátora docens, a pozsonyi Dérer kórház munkaügyi ártalmakat és munkavégzés során elszenvedett mérgezéseket vizsgáló és gyógyító klinikájának elöljárója: „A károsanyag-kibocsátást az egykori járvány- és közegészségügyi állomások szakemberei mérték, mi csak azt tudnánk kimutatni, hogy a Dimitrovka egykori dolgozói közül hányat százalékoltunk le tartós egészségkárosodás miatt. A szénkéneg neurotoxikus anyag, amely okozhat különböző érrendszeri betegségeket. Arra azonban nem tudok válaszolni, hogy a CHZJD-ben milyen káros anyagok, gázok keletkeztek, s hogy ezek okozhattak-e daganatos megbetegedést. Erre csak a járványügyiek tudnának válaszolni.” Hasonlóképpen fogalmazott Dr. Ferdinand Krutý docens, a témakör országos főszakértője is. Mindössze annyit erősített meg, hogy „a CHZJD-ből a klinikára érkező betegek többsége krónikus szénkénegmérgezést szenvedett. Ez jellegzetes megbetegedés a vegyiművekben foglalkoztatottak körében a világon mindenütt. A betegség többféleképpen jelentkezett, voltak, akiknél idegsejt-károsodást is okozott. Minden leszázalékolást, rokkantnyugdíjazást járványügyi mérések előztek meg, és minden betegnél vizsgáltuk, hogy nem voltak-e más tényezők is, például dohányzás vagy alkoholfogyasztás, amelyek a betegség kialakulását befolyásolhatták.”

Vonzó kereseti lehetőség

A dunaszigeti Kovács István a Kisalföld riportja szerint több mint tizennyolc évig dolgozott a Dimitrovkában. Agyvérzése óta rokkantnyugdíjas. „Karbantartó géplakatos voltam egy műszálat készítő üzemben. Mindez polipropilén szemcsékből, műanyag olvasztásával történt, miközben egy dinil nevű gáz szabadult fel, amelyet egy kettős falú csőben hőszigeteltek. Az olvasztott műanyag füstjét is belélegeztük, mert a plexi védőpajzs csak arra szolgált, hogy a forró műanyag ne az arcbőrünkre fröccsenjen. Tudomásom szerint ezek a füstök és gázok agyérelzáródást okozhatnak, így betegségemben is közrejátszhattak. Mostanában sokat gondolok erre az eshetőségre. A másik részlegen, ahol cellulózból készítettek műszálat, savval is dolgoztak. A védőfelszerelés ott saválló ruhából és gumikötényből állt. Itt a papírt áztatták be ebbe a maró anyagba. A magyarokat szinte kivétel nélkül az egészségtelen helyre osztották be. Mivel vegyi gyárban dolgoztunk, sejtettük, hogy nem túl egészséges a környezet, de erre senki sem figyelmeztetett bennünket. Különben is: nagyon kellett a pénz, én is épp építkeztem” – idézte fel a múltat Kovács István.

Az egészségükkel hazardíroztak

Védőruhában, arcvédő maszk és kesztyű nélkül. A megbetegedett munkások sokszor arra hivatkoznak, hogy nem tájékoztatták őket az egészségügyi kockázatokról. TASR-felvételDr. Anna Schnorrerová orvosnő 33 és fél évig dolgozott a Dimitrovkában; hozzá tartoztak a legveszélyesebbnek tartott viszkózselyem gyártó részleg dolgozói. „A betegségek kialakulása összefügghet az életvitellel is” – mondja a tíz éve nyugdíjban lévő orvosnő. „A rendszeres kezelések és a részlegeken végzett megelőző ellenőrzések során minduntalan figyelmeztettük a dolgozókat a védőfelszerelés használatára és arra, hogy a műszak előtt és után ne fogyasszanak alkoholt, mert az leköti a szervezetben a káros anyagokat. Gyakran tapasztaltuk ugyanis, hogy sokan még a legveszélyesebbnek tartott kordongyártó részlegen sem használták a védőmaszkokat.”

Az orvosnő visszaemlékezése szerint páciensei általában idegrendszeri panaszokkal keresték fel őt, illetve a gyárban praktizáló további hat vállalati orvost. Daganatos megbetegedések nagymértékű megnövekedésére nem emlékezett. Hasonlóan fogalmazott Dr. Ladislav Timko is, aki 35 évet húzott le a gyárban, több éven keresztül a vállalati egészségügyi központ igazgatója volt: „Hallottam a Kisalföldben megjelent cikkről, bár magam nem olvastam. Orvosi praxisom során azt tapasztaltam, hogy akik a CHZJD-ben munkabalesetet szenvedtek, azok nem rákban betegedtek meg. Ha az írás ezt állítja, akkor torzít. A kénhidrogén és a kéngáz ugyanis nem rákkeltő.”

A vegyi üzem azonban más anyagokat, gázokat is termelt – faggattuk tovább a magyarul kitűnően beszélő nyugdíjas orvost. „ĺgy igaz, ezek az anyagok lehettek rákkeltők is, ugyanakkor, s ez engem is meglepett, a dolgozók között aránylag kevesen betegedtek meg rákban. Az is igaz, hogy azokról, akik később, tehát leszázalékolásuk vagy munkaviszonyuk megszűnése után betegedtek meg ebben a betegségben, mi már nem szereztünk tudomást.

A vegyipar mindenütt a világon veszélyes és egészségtelen munkahelynek számít, ahol kockázati pótlékot fizetnek a dolgozóknak. Sajnos, tudok olyan esetekről is, amikor a legveszélyesebb részlegeken dolgozó munkások elutasították a munkakörülményeket javító eszközöket, berendezéseket, gátolták az újítások bevezetését, mondván akkor megvonják tőlük a kockázati pótlékot. Tény, hogy főleg az ‘50-60-as években voltak műszakilag nagyon rosszul felszerelt részlegek is a gyárban. Ezeket a nyolcvanas évek derekán vagy a kilencvenes évek elején bezárták.”