Lezajlott a 9. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia

V. KRASZNICA MELITTAKomárom. Hét szekcióban több mint 30 pályamunkát értékelt a szakmai zsűri a 9.

V. KRASZNICA MELITTA

Komárom. Hét szekcióban több mint 30 pályamunkát értékelt a szakmai zsűri a 9. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia (FTDK) során, amelyet november 13-án és 14-én rendeztek meg a Selye János Egyetemen.

Weiszburg Tamás egyetemi docens, a magyarországi Országos Tudományos Diákköri Tanács alelnöke, aki a fizika és informatika szekciót is vezette, a verseny kiértékelésekor olyan eseménynek nevezte a konferenciát, amely kimagasló szerepet tölt be a dél-szlovákiai magyar tehetséggondozás, az értelmiségképzés terén. Az egyes szekciók zsűritagjai elégedetten nyugtázták, hogy évről évre egyre több, szakmai alapossággal és szakmai alázattal kidolgozott, színvonalasan előadott munkát van lehetőségük értékelni. Elhangzott: az FTDK-nak különös jelentősége van a szakmai anyanyelvhasználat fejlesztése szempontjából. Az FTDK-n ugyanis több olyan hazai magyar fiatal is részt vesz, akik cseh vagy szlovák nyelven folytatják felsőfokú tanulmányaikat, ezért nekik külön el kell sajátítaniuk a magyar szakterminológiát.

„Az FTDK az Országos Tudományos Diákköri Konferencia előszobája, a zsűri ajánlása alapján a legjobb munkák készítői minden szekcióból részt vehetnek a magyarországi döntőben és ott anyaországi hallgatókkal versenyezhetnek – mutatott rá Tóth János, a Selye János Egyetem rektora. – Komoly lehetőség ez a szlovákiai magyar hallgatók számára, hiszen a magyarországi felsőoktatás a tudomány szempontjából erősebb lábakon áll, mint a szlovákiai. Aki az OTDK-n sikeresen szerepel, az a jövőben könnyebben kerül be doktoranduszképzésre, vagy pályázhat valamilyen akadémiai pozícióra nemcsak az anyaországban, hanem Európa más egyetemein is.” Magyarországon hat évtizedes múltra tekint vissza az OTDK, 16 szekcióban versengenek a fiatalok és évente 15 ezer munkából választják ki a legjobbakat. Tóth János elmondása szerint az a cél, hogy nálunk is egyre bővüljön a szekciók száma és az általuk felölelt tudományterületek köre. Ezért a jövőben az eddigieknél hatékonyabban szeretnék megszólítani a szlovák vagy cseh nyelven tanuló magyar egyetemi hallgatókat, hogy minél többen kapcsolódjanak be az FTDK-ba. Ebben a rektor szerint fontos szerepet játszhat a diákhálózat.

A jövőre sorra kerülő 10. FTDK-nak a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem ad otthon, Bárczi Zsófia dékánhelyettes jelképesen átvette Tóth János rektortól a szervezéssel járó stafétát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?