Levették a napirendről a rázós programpontokat a vágsellyei tanácskozáson

Vágsellye
Vágsellye |

Második alkalommal került le a napirendről a Szociális Szolgálatások Intézetének idősbeteg gondozóját érintő általános érvényű rendeletet. Már a decemberi ülésre beterjesztette a város vezetése a módosító javaslatot, amely szerint emelték volna az idősbetegek gondozásáért és egyéb szolgáltatásokért kiszabott díjakat. Több lakos is felszólalt az ülésen, és a testület tagjai titkos szavazással megválasztották az egyes szakbizottságok tagjait.

A február eleji önkormányzati ülés kezdetén a képviselők vitát indítottak a gyalogátkelőhelyek biztonságáról, rámutatva a legutóbbi, Vágfarkasdi úton történt kettős gázolásra, és a Vágvecse városrészben történt halálos kimenetelű balesetre. Mindkét esetben vezetői tapasztalatokkal alig rendelkező sofőrök gázoltak el járókelőket, akik szabályszerűen, a gyalogosoknak kijelölt átkelőhelyen közlekedtek. A képviselők azt javasolták, jobban meg kell világítani a városban található gyalogos átkelőhelyeket, és néhány alapiskola közelében újabb átkelőhelyekre van szükség a gyerekek nagyobb biztonsága érdekében.

 

Szociális szolgáltatások

Az idősotthonban élők gondozói díjának emeléséről nem voltak hajlandók tárgyalni a képviselők. Néhányan már a decemberre beterjesztett anyag láttán nehezményezték, hogy a javaslat kidolgozói nem tértek ki minden részletre. Például arra, hány ügyfelet érintenének az emelések és mennyivel emelkedne a város bevétele, erre vonatkozó tájékoztatást most sem kaptak. A testület nem szavazta meg azt a képviselői javaslatot sem, amelyben egyesek a polgármester fizetésének csökkentését szorgalmazták. A fizetéscsökkentést a városnak benyújtott bírság miatt tartották egyesek indokoltnak. Az Állami Lakásfejlszetési Alap támogatásával épült bérlakások kapcsán kiderült, hogy a közbeszerzési hivatal nem értett egyet a város azon lépésével, hogy az önkormányzat készen vásárolta a lakásokat egy cégtől. Emiatt 340 ezer euró bírságot szabott ki a városra. Vágsellye vezetése azzal érvel, hogy a közbeszerzési hivatal menet közben módosította a szabályokat.

 

Lakossági panaszok

 

Több lakos is felszólalt a testületi ülésen a Csehszlovák Hadsereg utcából. Az egyik panaszos a közlekedési pályánál zajló építkezés miatt emelt panaszt. Az önkormányzati ülést vezető Tölgyesi Róbert alpolgármester elmondta, egyelőre nem tudják, mire készül a vállakozó, mert az építési hivatalba nem érkezett tőle kérvény. A város csak olyan beruházást engedélyezhet, ami összhangban van a területrendezési tervvel. Az érintett utcából többen is eljöttek a testületi ülésre, és a konténereket gyújtogató gyerekekre panaszkodtak, illetve arra, hogy a közeli építkezésre érkező munkagépek tönkreteszik az utakat. Eva Lukačovičová, az építési hivatal vezetője erre úgy reagált, hogy minden vállalkozónak tekintettel kellene lennie a környezetében élők nyugalmára. Megnyugtatta a lakosokat, hogy az építési hivatalnak gondja lesz arra, hogyan zajlanak a bontási munkálatok, és mire használja a szóban forgó területet annak a tulajdonosa.

 

Szakbizottságok tagjai

A testület tagjai titkos szavazással döntöttek arról, ki kerül be az egyes szakbizottságokba. Vágsellyén bárki jelentkezhetett a lakosok közül a nyolc szakbizottság valamelyikébe, és a testület döntött arról, ki vehet részt a közös munkában. Egy-egy szakbizottságnak 11 tagja van. A bizottság vezetője a testület tagja és további 5 képviselő vesz részt a munkában, valamint 6 helyi lakos. A szociális, egészségügyi és lakáskérdésekkel foglalkozó szakbizottság élére Peter Hlavatý került, a tagok között van Ľubor Gál, a Szociális Szolgáltatások Intézetének igazgatója, vagy Renata Zelezníková tapasztalt szociális szakértő. A kulturális és idegenforgalmi bizottság elnöke Marek Molnár, a megválasztott tagok egyike Sárkány Anikó is, a művészeti alapiskola pedagógusa. Az ifjúsági és sportbizottság élén Szalay Péter áll, a gazdasági bizottság vezetője Anna Torišková, és a tagok között ott találjuk Baran Tibor egykori képviselőt, volt polgármestert, vagy Tölgyesi Róbert alpolgármestert. Tomáš Mészáros áll a területfejlesztési és építési bizottság élén, a közös munkában részt vesz Viktor Becker tervezőmérnök is. Peter Gomboš a környezetvédelmi és közbiztonsági bizottság élén áll, és a polgári aktivistaként ismert Róbert Andráši és Gabriela Lacková képviselők is a szakbizottság tagjai. Az iskoalaügyi szakbizottság vezetője Miloš Rehák, a tagok egyike Hamar Mónika, a Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda igazgatója. A városi díjazottakról végső döntést hozó bizottság élére Gabriela Lacková került, a tagjai Tölgyesi Róbert, Miloš Rehák, Baran Tibor és Varsányi József, aki több választási időszakon át volt a testület tagja, a helyi lakosok hajós világutazóként, útikönyv szerzőjeként is számon tartják.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?