Lengyel–Magyar Kulturális Napok Párkányban

Párkány |

<p>Lengyel, magyar két jó barát címmel első ízben rendezik meg Párkányban azt a kulturális rendezvényt, amelynek célja a két nemzet kultúrájának közelítése és kölcsönös megismerése.</p>

A kétnapos akció szervezője a Limes-Anavum Regionális Honismereti Társulás.

A tíz éve alakult csoportosulás egyik fő feladatának a magyar–lengyel történelmi kapcsolat ápolását és elmélyítését tekinti. „Korábban kulturális társulásként működtünk. Nevünket később honismereti társulásra változtattuk. Ez a megnevezés pontosabban kifejezi azt, amivel foglalkozunk, miközben hűek maradtunk a korábbi társulás szellemiségéhez. Fő feladatunknak tartjuk a kisebb és tágabb értelemben vett hon megismertetését. Különféle szakmai konferenciák szervezésével is foglalkozunk. Emellett fontosnak tartjuk a lengyel–magyar barátság ápolását is” – mondta Dániel Erzsébet, a Limes-Anavum társulás elnöke.

A társulás 2003-ban rendezte meg Párkányban az első történelmi konferenciát. 2008. októberében közadakozásból készült el a Sobieski-lovasszobor és emlékpark, amelynek egyik fő pártfogója a tragikusan elhunyt Andrzej Przewoznik lengyel történész volt.

A társulás első ízben rendezi meg Párkányban a lengyel–magyar kulturális napokat. A kétnapos rendezvény ma kezdődik. 17 órakor a Thermál Szálló aulájában Krakkó arcai címmel magyar és lengyel fotósok munkáiból nyílik kiállítás. 18 órakor kezdődik az a könyvbemutató, melynek vendége lesz Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök, Szesztay Ádám, a magyar külügyminisztérium munkatársa, Konrad Sutorski író, költő valamint Zombori István szerkesztő. A szabad Közép-Európa múltja és jövője című könyv a 2008-as párkányi nemzetközi történelmi konferencián elhangzott előadások alapján készült Andrzej Przewoznik emlékére. Szombaton 17 órakor ünnepi koszorúzás lesz a Sobieski emlékparkban, amit 18 órakor emlékműsor követ a helyi művelődési központban. Ünnepi beszédet Kovács István budapesti történész mond. A műsor közreműködői a lengyel Szent Kinga kórus (Budapest), Viola Kristóf és Oláh Tamás (Párkány), a Stilla Pectus (Párkány), a kéméndi Vasvirág és Bokréta néptáncegyüttes lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?