<p>Farkasd. Leleplezték a Vág menti község első írásos említésének 900. évfordulójára készült emlékművet.</p>
Leleplezték a falu írásos említésének 900. évfordulójára készült emlékművet
BARTALOS ÉVA
Vasárnap délelőtt az ökumenikus mise után a templom melletti parkban ünnepélyesen felavatták az életfát. A hétvégén zajlott a hagyományos őszi vásár.
„A kilencszázadik évforduló alkalmából és az eleink iránti tisztelet jeléül készíttettük ezt az életfát, ami Lipcsey György Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása” – mondta köszöntőjében Iván Gyula, polgármester. – „Legyen ez emlékhelye a Farkasdról elszármazottaknak, az elhurcoltaknak. Fontos szimbólum nemcsak nekünk, farkasdiaknak, hanem az oly sok vihart megélt mátyusföldi településeknek is, amelyeket a huszadik században annyiszor meghurcoltak.” A polgármester hozzátette, az életfa a szellemi megújulás jelképe és a jövőbe vetett hit megerősödését szimbolizálja, hirdeti a magyar–szlovák megbékélést és a közös múltat. Az ünnepségen beszédet mondott többek között Miroslav Kusý politológus. Elmondta, védenünk és fejlesztenünk kell a szülőföldhöz való ragaszkodást. „A szülőföld nemcsak az állami berendezkedést és intézményeket jelenti, amelyek időnként megalakulnak és megszűnnek. A szülőföldet a polgárok kölcsönös együttműködésünkkel alakítják ki. Az államok feladata a legjobb feltételek kialakítása, hogy az ország egyformán jó és barátságos otthona és szülőföldje legyen minden benne élőnek. Tekintet nélkül arra, hogy szlovákok, vagy magyarok. „Nemcsak minden szlovák mondhatja el, hogy ez az én szülőföldem, hazám, hanem minden magyar nemzetiségű szlovák állampolgár is” – mondta Kusý.
Farkasdot a Zobori apátság 1113-ban kiadott alapítólevelében említik először Forcas néven, a település feltehetően már ennél korábban is létezett. Később Farkasdra, majd a 19. század végén Vágfarkasdra nevezték át. Az életfán feltüntették a község történelmének fontos fordulópontjait. A hétvégén zajlott a huszonharmadik Farkasdi Őszi Vásár, a közösségi házban helytörténeti kiállítást nyitottak meg. A kirakodóvásár és a gazdag kulturális és sportprogramok mellett finom ételekkel várták a látogatókat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.