(pluska)
Akár 30 ezer lengyelt is kitoloncolhatnak az Egyesült Államokból

A lengyel külügyminisztérium figyelmeztetett, hogy Donald Trump amerikai elnök által elrendelt illegális bevándorlók kitoloncolása akár 30 ezer, az Egyesült Államokban élő lengyelt is érinthet. Erről a PAP hírügynökség pénteki beszámolója alapján a TASR tudósítója adott hírt.
Henryka Mościcka-Dendys, a lengyel külügyminisztérium helyettes államtitkára szerint az intézkedés olyan lengyel állampolgárokat is érinthet, akiknek jogi státusza „nem tipikus”, és nem kelt gyanút az illegális tartózkodás miatt. Ez főként azokra vonatkozik, akik már az 1990-es évektől az Egyesült Államokban élnek, de nem rendezték megfelelően bevándorlási státuszukat. „Feltételezzük, hogy az ilyen emberek száma akár 30 ezer is lehet” – mondta Mościcka-Dendys.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök kedden bejelentette, hogy az illegális bevándorlók esetleges tömeges kitoloncolásáról szóló első hírek után felkérte Radosław Sikorski külügyminisztert, hogy biztosítsa a lengyel konzulátusok és más hivatalok felkészültségét az intézkedés következményeire.
„Azokat a honfitársainkat, akiknek lejárt az útlevelük érvényessége, arra kérjük, hogy kérelmezzenek új okmányokat” – nyilatkozta Sikorski.
Bożena Kamińska, a Chicagóban székelő Lengyel Amerikai Kongresszus (PAC) alelnöke szerint a kitoloncolás nem fenyegeti azokat a lengyeleket, akik betartják az amerikai törvényeket. „Azok a lengyelek, akik dolgoznak és adót fizetnek, kérvényezhetik a tartózkodási engedélyt az Egyesült Államokban” – mondta, hozzátéve, hogy Trump többször is elismeréssel szólt a lengyelekről, mint szorgalmas etnikai csoportról.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.