Legkésőbb 2023 elején indulhat meg a Vág-híd felújítása

Vág-híd
Komárom |

Az építkezési engedély kiadása 2022 szeptemberében várható – tájékoztatta a komáromi városházát a Szlovák Közútkezelő Vállalat (SSC). A 12 hónapig tartó renováció során félpályás útlezárással kell számolniuk az utazóknak.

A Vág-híd állapota, s az ebből fakadó problémák évek óta tematizálják a komáromi és a tágabb régió közvéleményét is – lévén hogy a város egyik legfontosabb „ütőeréről” van szó. 2020-ban sikerült aládúcolni a már balesetveszélyes állapotban levő hidat, s gyakorlatilag azóta lóg a levegőben a felújítása.

Keszegh Béla (független) komáromi polgármester arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a felújítással kapcsolatban téves információk jelentek meg az interneten. Megkeresésére Martin Guzi, az SSC szóvivője azt mondta, jelenleg még zajlik az építkezési eljárás, az érvényes építkezési engedély pedig előreláthatólag 2022 szeptemberében kerül kiadásra.

Az építkezést még meg kell előznie egy közbeszerzésnek, majd a szerződés aláírását követően legkésőbb 2023 elején indulhat el a híd teljeskörű renovációja. A munkálatoknak 12 hónap alatt kell befejeződniük, s míg azok zajlanak, félpályás útlezárásokkal kell számolniuk az utazóknak. Az SSC munkatársai jelenleg rendszeres méréseket végeznek a hídszerkezeten, tekintettel a szélsőséges értékeket produkáló időjárási körülményekre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?