Lebontják a ház egy részét?

A bérházhoz legközelebb álló üzlet a hentesbolt. Tulajdonosa komolyan vette a város felszólítását. Szőcs Hajnalka felvétele „Városi rendőrök kíséretében jöttek a hivatalból, és alá kellett írnunk, hogy tudomásul vesszük a felszólítást” – mondja dühösen a bérház épen maradt része mögött álló zálogházban Magyarics György. A fiatalember éppen egy ügyfelet szolgál ki, de – mint mondja – amióta a házat körülkerítették, kevesebben mernek bejönni. „Csak azt nem értem, hogy ha le kell bontani a házat, miért nem teszik. Az emberek nyugodtan járkálnak a ház körül, az épebb felében ott a lakók, nekem meg nem szabadna bejönnöm az üzletembe. Közben a bérletet fizetni kell. Nincs hová költöznöm innét. Ha ki fog kelleni költöznöm, felállítok egy nagy sátrat a házak között, ott fogadom az ügyfeleket” – állítja. Azért is dühös, mert szerinte az ő üzletét nem is veszélyezteti a ház, hiszen nincs annak közvetlen közelében. A szomszédos butikban solárium üzemel. Pontosabban üzemelt, mert jelenleg egy cédula jelzi az ajtón: „Omlásveszély miatt ma zárva”. Ott egy telefonszám, amelyen előzetes megrendeléseket vesznek fel. A szomszédos fodrászüzlet zárt ajtaján nincs semmilyen felirat. A 949. számú ház sérült részéhez legközelebb álló üzlethelyiség, a hesntesbolt ugyancsak zárva, az ajtaján felirat figyelmeztet, hogy az üzlet ideiglenesen az Univerzál bevásárlóközpotban működik.

A ház épen marad felében becsengetünk az egyik lakásba. Tulajdonosa, Kolek Istvánné kérdésünkre, nem fél-e, hogy ha a kiégett lakások leomlanak, az ő lakása is veszélybe kerül, az idős asszony határozott nemmel válaszol. „Tessék körülnézni, itt még csak meg sem repedt egyetlen fal sem” – mutat körbe a konyhában. „Ez a ház közvetlenül a háború után épült, akkor még jobb munkát végeztek az építők. Két évvel ezelőtt, amikor a gázt vezették be, alig tudták áttörni a falakat” – magyarázza. A nyugdíjas nő mintegy négy évtizede lakik a házban, a lakás már az ő tulajdonában van, s meggyőződése, hogy az nincs veszélyben. A robbanáskor is csak az ablakok törtek ki, más kár nem keletlekezett. „Mi még aznap délután visszaköltözhettünk.” – mondja Kolekné. A robbanás reggelén éppen kórházi kezelésen volt. A látogatóba jött unokája ott aludt a lakásban, neki az volt a szerencséje, hogy a kitört ablak darabjai nem rá, hanem az ágy másik felére zúdultak. „Nagyon sajnálom azokat, akiknek a lakása kiégett, egyetlen ruhában kellett menekülniük, mindenük odaveszett, a legtöbbjük ma is rokonoknál lakik” – sajnálkozik az idős hölgy. A ház előtti járdát feltűnő, sárga és piros-fehér sávos műanyag szalaggal kerítették el, ám nem minden gyalogos veszi figyelembe a terelőt. Egy fiatalasszony sürgős léptekkel veszi az alacsonyan lógó szalagakadályt, és a füstös ablakok alatt, a falat támasztó gömbfát megkerülve siet a takarékpénztár felé. Kérdésemre, nem fél-e az életveszélyes épület mellett gyalogolni, meglepődve kérdi: Miért, mi történt? És csak akkor néz rendesen körül, hogy milyen épület alatt haladt el éppen. Kiderül, nem galántai, a robbanásról semmit sem tud, siettében nem is vette komolyan a figyelmeztető szalagot. Egy idős férfi komótosan ballag a ház előtti járdán. „Tudja, ha a sors könyvében az van megírva, hogy egy tégla fog agyonycsapni, úgyis feleslegesen kerülnék” – jegyzi meg kurtán. Egy másik férfi nagyon jól tudja, hogy itt gázrobbanás volt, de nem hiszi, hogy az épület komoly életveszélyt jelentene: „Ha valóban olyan nagy lenne a veszély, biztosan nem ilyen vacak szalagokkal kerítették volna körül, hanem legalább drótkerítéssel. Vagy ideállítanának egy városi redőrt, hogy elterelje az embereket” – véli. A városi képviselő-testület tegnapi ülésén vette napirendre a robbant házzal kapcsolatos tennivalókat.