Leállították a városi lapok kiadását

Rimaszombat |

<p>Közel tíz hónapnyi csatározás után ismét leállították a rimaszombati képviselők a városi lapok kiadását. Jozef Šimko polgármester a voksolás után azt mondta, ezúttal nem vétózza meg a határozatot, de konkrét megoldási javaslatot vár a képviselőktől a decemberi közgyűlésre.</p>

 

A keddi képviselő-testületi ülés a városi lapok ügyében kialakult vita miatt alaposan elhúzódott, mintegy háromórás, olykor személyeskedéstől sem mentes szópárbaj folyt. A felszólaló képviselők elképzelése szerint a Gemerské zvesti és a Gömöri Hírlap november végével megszűnik, 2013 januárjától pedig ingyenes, hétezer példányban megjelenő kétheti kiadvánnyá alakul. A lapkiadás pénzügyi háttere még kérdéses, további árajánlatokat várnak, a módosítást pártolók szerint gazdaságosabb és objektívabb lesz a városi lap, ha ingyenes, szerkesztőbizottság által felügyelt kiadvánnyá válik. Auxt Ferenc képviselő két árajánlatról is tájékoztatta a testületet. A képviselők fontosnak tartják, hogy a lapkiadást szerkesztőbizottság felügyelje, ennek pontos működéséről és személyi összetételéről egyelőre nem született döntés. Személyi változást nem hozna a módosítás, azt viszont a képviselők közül többen is szóvá tették, hogy a lapok főszerkesztőinek jegyzetei, kommentárjai véleményük szerint túlságosan személyes hangvételűek voltak, szubjektív véleményt fogalmaztak meg. Az is ismételten elhangzott, hogy a városi lapok – főleg a Gemerské zvesti – szinte csak a polgármester véleményének adtak helyet, amit szintén sérelmeztek a képviselők. A városi lapok kiadását november végével leállítják, egy hónapos kényszerszünet után pedig januártól kétheti lapként jelennének meg, ahhoz ragaszkodott a polgármester, hogy a lapok címe megmaradjon. Jozef Šimko polgármester azt állítja: 2013-ban legkevesebb 100 ezer eurós ráfizetést fog eredményezni az új lapkiadási rendszer, azt sem tartja kizártnak, hogy még nagyobb hiány keletkezik a város kasszájában, ha a képviselők által javasolt határozat érvénybe lép. Šimko határozottan visszautasította azokat a vádakat, hogy a lap csak a városvezetés véleményének adna teret, Viliam Vaš képviselő pedig azt hangsúlyozta, egy szerkesztőbizottságnak nem az a feladata, hogy cenzúrázzon, vagy a megjelenésre váró cikkeket ellenőrizze, hanem tanácsadó testületként kell működnie.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?